A vonat nem vár!

        A vonat nem vár, inkább el sem indul, várjon az utas, illetve, aki ezt a nagy felelősséggel és kockázatvállalással járó rangot el kívánja nyerni, ami szerint ő egy utas, aki ezáltal a MÁV kedvezményezettje.

       Két órára volt hivatalom megjelenni a DK békéscsabai irodájában, ahol a helyi sajtó érdeklődésének  ellenállni nem bírván ejtettem volna néhány mondatot az UPC kábelszolgáltatónál tapasztalt, bizonnyal nem csak az én lelkemnek fájó lépésről, ám a vonat nem jött. Fél órás fel-alá séta a peronon, ernyő alatt a szemerkélő esőben, az utastájékoztatónak is más dolga akadhatott, mint a gyárilag megszabott, ám mindezt korrigálandó, mikor már beért a vonat, azt bemondta. Így kell ezt.

        Á. Gy. elnök úr épp az utolsó, e témában megfogalmazott vélemény-mondatánál járt, mikor beértem. A csupa, örvendetesen fiatal sajtómunkás lesújtó tekintetétől kísérve belopakodtam az ajtón, halk bocsánatot rebegve.

Valahogy azért ki kell beszéljem magamból a történetet, erre való a blog.

      Alig több, mint két éve költöztünk ide, s mint inform.-függő embernek, első beruházásunk a hálóra akaszkodás volt. Tűrhető tempójú net, vonalas teló, harminc-valahány csatorna, jó lesz az, egyeztünk meg a hitvessel.

        A  fő nyelvek mindegyikében van némi jártasságom, örömmel láttam, hogy a két román nyelvű csatorna, ami a pakkban volt, kellemes eszköz lesz pl. az angol feliratos "nézve"tanuláshoz. Ugyanakkor ott voltak (csak voltak...) a fantasztikus népzenei műsorok efféle ínyencségekhez nem szokott füleim nagy örömére.

         Régóta gyaníthattuk, hogy a magát tréfásan "közszolgálati"-ként megnevezni nem átalló csatornakínálat tovább bővül, nyilván hátrébb, vagy egyenest a földre tolva az addig ott működő csatornákat. Úgy is lett! Mint a mesében, csak itt a farkas zabálja föl az összes Piroskát, nagyanyástul.

      Nem tudom, nem jártam utána, érint-e rajtunk, kétegyháziakon kívül más településeket is ez a kulturális tatárjárás, jött-e "Delete!" parancs fentről.
      És mert-e, akart-e bármely, az ügyben rálátással, jogokkal bíró intézmény tiltakozni, akár véleményt mondani, vagy ez ügyben is a kockázatminimalizáló "fidesz által támogatotti" státusz biztonságosnak gondolt melege maradt az egyetlen választható opció? Nem tudjuk, s úgy tűnik, sokakat nem is érdekel.

         Márki Sándor kétnyelvű iskola. Meg a román anyanyelvű, zömmel idősebb, az anyanyelvet művelő, a fiataloknak átadni még képes korosztály, és a néma román Nagykövetség. Lehet, hogy nem is tudnak róla? És, ha tudnak, vajon létezik-e olyan fórum, interaktív felület, ahol ennek a fű alatt lebonyolított műveletnek a kivitelezői és sértett alanyai párbeszédet kezdhetnének?

No reply, ahogy a Beatles énekelte hajdan.

Román, magyar jó barát

               Román, magyar jó barát. (Még az UPC-n is.)

        Két éve, hogy itt élünk. Egyéb elvégezni valóim közt amatőr szociológusként mostanra megpróbáltam feltárni, mit is jelent a minden-napokban olyan közösségben élni, melyben a nyelvi, szokásjogi és a szülőhaza anyanemzethez való kötődésének bonyolult szövevénye szorítja olykor korlátok közé s kényszeríti érzelmi döntésekre az itt élőket.

       Magyar, román, cigány, ez a három meghatározó itteni népcsoport, melyből ki-ki a maga módján határozza meg nemzeti, nyelvi, kulturális identitását. Az első kettő államalapítói jogon is, mely körülménynek hátrányai vannak azon esetekben, mikor az egyik népcsoport a másik állam földrajzi határain belül talált magának otthont, vagy épp ellenkezőleg, mikor e határok változása fosztotta meg otthonától. Mindkét esetben közös a felelőssége a befogadó és az anyaországoknak is az elszakadtak állampolgári közérzete, nyelve, kultúrája és általában azok mindennapi boldogulása kapcsán is, és ehhez ma már elengedhetetlen a határokon átívelő kommunikáció, rádió-és televíziós csatornák, több nyelvű hírportálok kötelező biztosítása is.

Nálunk ez nem így van. Épül az online szögesdrót.

       A magyar nemzetiségpolitikáról sok jót mondani nem lehet, egyetlen funkciója van, a szavazat-maximalizálás, humán értékek nem érdeklik, közösségformálás, hagyományőrzés, építészeti kultúra, semmi, a hűbérrendszer nem tűri az értelmiséget, mára látjuk ennek „eredményeit” is a jogrendszer egész területén.

       Kétegyházán mostanáig a helyi UPC kábelhálózatán működött, közmegelégedésre a román anyanyelvűek, a színes nemzetiségi kultúrát kedvelők körében egyaránt kedvelt két csatorna, amely mostanra minden előzetes bejelentés, tájékoztatás nélkül megszűnt. Átvéve azt a stílust, mely a kormánytévék erőszakos nyomulásával való összesimulást sugallja, és azt, hogy ettől a szolgáltatótól túl sok jót ne várjunk, érdemi kapcsolatot a felhasználókkal - a havi pénzbeszedésen túl.

       Több helyi közösség is megmozdulhatott volna már, az érintett alapfokú oktatási intézmény, az Önkormányzat, a különböző egyesületek, és félő, hogy a román nagykövetségig sem jutott el ennek a kulturális és politikai fosztogatásnak a híre.

      Azt már megtapasztalhattuk, milyen ostobán tudnak viselkedni civil szervezetek, mikor pártok jó szándékú humanitárius akciót kell, hogy kezeljék.

     Vajon akad-e egyesület, civil közösség, amely lépéseket kezdeményezne ennek a durva beavatkozásnak a jóvá tételére?

Ha nem, akkor talán elnézi mindenki a Demokratikus Koalíció helyi szervezetének, hogy ez ügyben, ily módon elsőként, s talán nem egyedül emelt szót!

Kürti Miklós

Nagy levegőt, aztán hajrá!

     

        Második nekifutás ez a mostani, mely, a távoli ősidőkben létrehozott, majd a mindenféle viszontagságaim okán párna alá rejtett blogom újra-élesztését célozza.

        Kerek két esztendeje, hogy Kétegyháza hivatalos, bejegyzett állampolgárai lettünk, papa, mama és Pici, a megfélemlíthetetlen házőrző. Ez idő alatt kibontakoztak, szinte a semmiből barátságok, ismeretségek, gyűlt sok apró emlék, segítő gesztusok és meleg szavak és leszűrhető valamiféle összegzés is: helyes, szerencsés választás volt ez a visszatekintve igen vakmerő, lassú felindulásból elkövetett lakóhely-csere.

        Hosszú évek során kialakult kapcsolatrendszerünk arra érdemes része, hála a közösségi oldalaknak, megmaradt, lassan kialakult a helyi háló, mellette pedig egy, az előző lakhelyünkön soha nem tapasztalt szociális gondozó rendszer, melynek kiválóságát csak azok értékelik igazán, akik ezt a - helyben igen erős - baráti, ismerősi, rokoni szövevények eredményezte összetartást mindeddig nem tapasztalhatták.

         Az ú.n. "átlagpolgár" által érzékelhető politikai közélet állóvizébe repíteni szánt kis kavicsok szervezett dobálásához is megleltem a társakat, most úgy tűnik, amíg a fizikai és szellemi egészségemet óvó beépített rendszergazda le nem tilt, ebben a közösségben akad tán, aki hasznomat látni fogja, főként, ahogy eddig is, helyi és tágabb onlájn kommunikációs felületeken.

Van mit, van miről, s remélem, egyre többeknek.

Folyt. köv.!