Elhanyagolódik a blogírás, mindent, mindenkit beszippant a Facebook. Rugalmas, változatos és mozgalmas, ellentétben ezekkel a kis rejtőzködő blog-felületekkel, miknek diszkrét homályában csak nehezen lelnek rád a kutató szemek. Körülményeskedő, túlontúl óvatoskodó a párbeszéd-ablak is, szóval az egész macerás kissé.
Azért én megtartom. Jól esik néha elbújni, kilépve a nagy, hol vidám, máskor hon-mentőn jajongó ismerősöktől elszakadni s beszélgetni inkább másokkal, másképp. Ez persze csak néha van, de kár lenne veszni hagyni.
Elnézve a keresési listámat, itt, a jobboldali sávban, hihetetlen, honnan ide nem téved egy-egy látogató. ismeretlenek, de kicsit az ő kedvükért is bejelentkezem ezután is, hátha akad valami szívmelengető, kedves hazai. Mint most ez a pár fotó a törökbálinti Anna-hegy ösvényeiről, amiket szinte minden áldott reggel - szűk baráti körrel - bejárok, előmelegítésként a napi teendőkhöz.
És mindezt természetesen, kiszolgáltatva kaján tekinteteknek már rakom is fel a Facebookra.
Hát, persze!
