Kattints a képre!

Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam, Juhar árnyékában. Nem bírom tartani, Itt fogok locsolni!

Szól a harang, gondoltam, én is fölnézek a templomhoz, innen a dombról épp rálátni. Eltűnődöm: szoktak-e templomok leltározni álló-és forgóeszközöket, régi, már leamortizálódott tárgyakat és eszmevilágot  rendszeres időközönként leselejtezni, hogy a perselypénz és egyéb anyagi javak tisztes könyveléséről szó se essék így, effektív feltámadások idusán. Szegény katolikus papok, még az is súlyos teherként nyomja vállukat, hogy bódult hívek "atyám" megszólításait kell kell viseljék, úgy, hogy  istenigazából, csakis önnön "eszköz-rendszerük" igénybevételével gyermeket nemzeniök bizony nem ildomos. Így jár mind, aki hagyja magát megcölibálni. Bizony, az alternatív megoldások takargatása ily módon részévé válik a mindennapi lelkipásztori tevékenységnek.
Hát, ez elég meleg.

Szombatig úgy tűnt, nemhogy szabad, kell is locsolni, amúgy is kissé lassú idén a feltámadás, vagy csak én lettem türelmetlenebb.
Mára ideért az égi áldás, "énekszó és dal köszöntse", bújnak elő kis csöppségeim, a kapor és a padlizsán, kikkel tavaly kudarc-sorozatot kellett átéljek.

A nyereség-orientált kiskorú hagyományőrzők sokszínű serege egy napig érezheti azt a kirekesztettséget, amit én érzek egész évben az alcsúti kisnapóleon "fátum-szerű, Pajabá álamelb'nök által mámma aláskríbolt alkotormány" miatt .  Nincs vendégjárás, taszítóan álságos, gügye páros rímek, föstött tojás és ötszázas, nagy túrót, kérj anyádtól, büdös kölök. Fogaggyunk, még a miatyánkot se nyomod eggyazegybe, de majd a katolikus iskolába' beléd verik, az hétszentség, hogy stílusos legyek.

Csend van, áhítatos - ez itt az én kis szabadtéri székesegyházam, ahol az orgona nem bömböl, csak illatozik, az épületet, de meg ám az afölötti boltozatot sem a Makovecz nevű nagyiparos szerkesztette előregyártott elemekből.

A madarak éneke, az erdő susogása a csendhez tartozik. És egye fene, a közeli reptér is, de csak a látvány miatt.

Tágul a Világegyetem?

Majd hiszem, ha látom. Már csak azért is, mert az enyém igencsak összefele megy, mint a fidesz Győrben. Már, ha érted a viccet, ugyebár. Meg a nem viccet is, ugyebár, mert az már nem vicc, hogy lám csak, lám, kezd összefele menni az a fenenagy többség Ami viszont még most is nagy, az a megzakkant tapsifüles szóvivő szája, aki a tüntetésekkel kapcsolatban azzal oldotta a feszűccséget, aszongya, lesz szép új alkotmányunk.    Huhh...
  Istennek  (ő is benne lesz az alkeszban, csóró Mohamed nem lát a pipától...) ekkora báránya érdemes, komolyan mondom, a klón(clown)ozásra. Ahogy a mondás is tarcsa /schmicc!/, egy koton százat csinál.

Mondom, az én univerzumom most épp, hogy a kert végéig ér, néha kitágul a Kosztolányi Dezső térig, amit az alcsúti polip kulturális csápja még nem emelt a potenciális átkeresztelendők rangos körébe.
 Ebbe a kis világba már nem fér bele sok, és amit én Baromországból látok, az zömmel a napi kacagás-igény fedezésére rendszerint elhasználódik, a következő lomtalanításkor megy is kifele.
Csak a legfontosabbak maradnak. S hogy mik azok, te, aki olvasod, tudod, épp oly jól, mint magam. Vigyázok is nagyon fel nem sorolt kincseimre, de néha, mert már nem bírom ki, hogy ne tegyem, meg-megmutogatok kisvilágomból ezt-azt, várva, hogy cserébe mutass te is.  Miközben türelmes derűvel, a mindent-akarók iránt érzett kaján káröröm mosolyaiból szőtt szarkalábakkal a szemem sarkán kapálgatok, dobálom a labdát a kiskutyámnak és próbálok kapcsolatot keresni legifjabb, egy-másfél éves új szomszédaimmal.
Biztató, hogy figyelnek rám és mosolyognak.

Az is meglehet, csak kinevetik a 'zöreget.