Oldbojsz

Ahogy már említettem, ismeretségek láncolatán keresztül belesodródtam egy eddig ismeretlen, feltörekvő zenei formációba. A többiek is majdnem korombéliek. Megjegyzem, lassan, ha ez így folytatódik, mindenkinél idősebb leszek, ami persze határozott önbizalmat ád, mellette rangot, megbecsülést. Miként most is. Bizonyos tisztelet övez a formáción belül, kis sütkérezés a borongós novemberben . A többiek, - útmérnökök ketten, meg egy onlájnáruházas - lelkes amatőrök, a zenélést még egymáshoz képest is eltérő minőségben, de, mint mondtam, igen nagy szeretettel gyakorolják és kedvesek, társaságnak meg kiválóak.
Zenélgetünk, csak úgy, magunknak, kottából, ami kiegyenlíti a különböző sebesség-fokozatokat, és áthidalja az "ismered? - nem ismered?" kérdéskört is egyúttal.
Szegény basszusgitáromra is ráfért egy kis szórakozás, szegény hosszú ideje pihent a kemény tokban, szekrény tetején, pedig ennél sokkal jobb sorsra érdemes, gyönyörű hangú és küllemű, nagy becsben tartott hangszer.
Az már most biztos, hogy eme tevékenységemet nem fogom se hang-, se videofelvételekkel illusztrálni, tovább rombolandó amúgy is gyenge lábakon álló bloggeri presztizsemet, de szavam adom rá, hogy emiatt  senki nem veszít semmit.
Kedvencemről azonban egy frissen készült, még szinte meleg pillanatkép, amint épp szundikál:

Kerekerdő

A késő őszi - fizikai és az agytevékenységgel kapcsolatos - mozgáshiányos időszakot kompenzálandó rendszeres napi hegymászásba fogtam. Mit is tehetnék? A kert felásva, humán kapcsolataim felesleges része felszántva, marad hát a reggelenkénti, szűk, de kiváló baráti körben zajló test-és léleképítés. Körbevesz minket a dombság, benne jól kitaposott erdei úthálózat a fákon a festett, alant pedig a lovak által elhelyezett eligazító jelekkel. Átlag egy óra út, közben beszélgetés, vagy csend. Utóbbi nem téma-hiánynak, inkább az erőteljesebb kaptatóknak tudható be, dönteni kell, vagy beszélsz, vagy lélegzel. Most még maradnék az utóbbinál, ha nem probléma.

/ Van egy nagy erdőjáró elődöm, mintegy elrettentő példájaként a kétségbeejtően stílustalan és tolakodó magamutogatásnak, ez a figura szegte kedvem valaha jobb napokat látott közösségi oldalak látogatásától is voltaképp. Talán itt békén hagy. /

Kerülöm tehát a görcsös én-fotózást, pedig milyen fanyar & groteszk, mikor az ember fényképezés közben fotózza le magát, amint éppen magát fényképezi. Eddig világos, gondolom, viszont nagy elégedettséggel lapozom végig az itt készült fotóimat ráérős óráimban, merthogy leginkább ilyen óráim vannak, no, meg pár gitáróra gyerekeknek.

Ezúttal a Picasa kép-albumomba hívom meg a Kedves Látogatót, hangulatos képekkel a januári erdőből.

https://picasaweb.google.com/kurtimiki/Balintie...-

Kattint a linkre!

Újraélesztés

Furcsa egy év ez az idei. Sorra csukom be a kapukat, néhány marad csak nyitva, olyanok, ahol nagy jövés-menés amúgy sincs. Megterveztem, igen, hogy ezt-azt abbahagyok, vagy félreteszek, miután az ingerelhetőségem érezhetően nőtt, akár csak tévézés, hírolvasás, közösségi oldalakon zajló bizonytalan tiblábolásaim során. Egyszer csak nagy lett a csönd. Na, marha, ezt akartad, kérdez(het)tem (volna) magamtól!?
Nem, nem pontosan ezt. Mostanra érett be nagyjából, hogy mi is a baj. Alig tucat éve költöztünk ide, Törökbálintra, a beilleszkedés - úgy az egzisztenciális, mint a kulturális - gyorsan lezajlott, hamar kikapartam magamnak pár szerény cseppet a helyi vérözönből. Mára mindez értékét vesztette és nem érzem úgy, hogy ebben életkoromnak szerepe volna. Sőt. Meguntam, s nem csak én, életem párja is megunta ezt a települést, amelyet súlyosan megtépázott a városhoz való közelség, a viszonylagos bőséghez való ostoba, kapzsi - és kitapinthatóan korrupt - viszony, a mindent belengő, még csak kispolgárinak sem értékelhető kisszerűség. Adni szeretnék, de nincs, alig van kinek. Gondolatokat, zenét, technikai, szakmai ismereteket a manuális munka világából, de most be kell érjem pár zenész-csemetével, pár közeli s valamivel több, az onlájn világba szétszórt baráttal.
Nézegetem az ingatlanpiaci hirdetéseket, talán túl sokat is. A számunkra elérhető választék nem túl színes, de már tudom, tudjuk, mit akarunk és ez némi biztonságot ad. Van még szűk egy esztendőnk, hogy elinduljunk. Az irány nagy vonalakban adott, hirdetjük a kis takaros bálinti otthonunkat, próbálkozunk.

Addig meg ott a kert, és a mindenféle házimunka. Most éppen a videokamerám döntött úgy, hogy többé nem tölti fel az akkumulátorát. Csináltam hát egyet, kifogástalanul működik és még a tetejébe egy igazán tetszetős, egyedi darab. Itt van, ni:

Kitalálós kérdés: Vajon mi célt szolgált eredetileg az a fehér doboz, melybe a töltő-elektronika került?
/ A nyertes miki-kitűzőt kap!!! /