Újraélesztés

Furcsa egy év ez az idei. Sorra csukom be a kapukat, néhány marad csak nyitva, olyanok, ahol nagy jövés-menés amúgy sincs. Megterveztem, igen, hogy ezt-azt abbahagyok, vagy félreteszek, miután az ingerelhetőségem érezhetően nőtt, akár csak tévézés, hírolvasás, közösségi oldalakon zajló bizonytalan tiblábolásaim során. Egyszer csak nagy lett a csönd. Na, marha, ezt akartad, kérdez(het)tem (volna) magamtól!?
Nem, nem pontosan ezt. Mostanra érett be nagyjából, hogy mi is a baj. Alig tucat éve költöztünk ide, Törökbálintra, a beilleszkedés - úgy az egzisztenciális, mint a kulturális - gyorsan lezajlott, hamar kikapartam magamnak pár szerény cseppet a helyi vérözönből. Mára mindez értékét vesztette és nem érzem úgy, hogy ebben életkoromnak szerepe volna. Sőt. Meguntam, s nem csak én, életem párja is megunta ezt a települést, amelyet súlyosan megtépázott a városhoz való közelség, a viszonylagos bőséghez való ostoba, kapzsi - és kitapinthatóan korrupt - viszony, a mindent belengő, még csak kispolgárinak sem értékelhető kisszerűség. Adni szeretnék, de nincs, alig van kinek. Gondolatokat, zenét, technikai, szakmai ismereteket a manuális munka világából, de most be kell érjem pár zenész-csemetével, pár közeli s valamivel több, az onlájn világba szétszórt baráttal.
Nézegetem az ingatlanpiaci hirdetéseket, talán túl sokat is. A számunkra elérhető választék nem túl színes, de már tudom, tudjuk, mit akarunk és ez némi biztonságot ad. Van még szűk egy esztendőnk, hogy elinduljunk. Az irány nagy vonalakban adott, hirdetjük a kis takaros bálinti otthonunkat, próbálkozunk.

Addig meg ott a kert, és a mindenféle házimunka. Most éppen a videokamerám döntött úgy, hogy többé nem tölti fel az akkumulátorát. Csináltam hát egyet, kifogástalanul működik és még a tetejébe egy igazán tetszetős, egyedi darab. Itt van, ni:

Kitalálós kérdés: Vajon mi célt szolgált eredetileg az a fehér doboz, melybe a töltő-elektronika került?
/ A nyertes miki-kitűzőt kap!!! /