2011. december 24.

Valami mindig történik velem

Ezekkel a szavakkal kezdtem legutóbbi bejegyzésem, de a sorsnak elég volt ennyi, hogy leállítsa a köröttem zajló történéseket. Csend lett, gyanús csend. Egy darabig hátradőlve élveztem, aztán lassan elkezdett zavarni a mozdulatlanság, a bezártság és az átmeneti, de annál szokatlanabb program-hiány.
Nem birok megülni. Se egy színházi, koncert-vagy mozielőadás erejéig sem, és könyvet, ha előveszek néha, akkor is több nekifutásból olvasom, az onlájn sajtógyár termékeiből pedig csak a legfeljebb két-három oldalasakat. A zene a kivétel, egy-egy dallal félnapokat is piszmogok, mire az a "fogjuk rá!" állapotba kerül.

     Aztán megtört a csend. Volt munkahelyem, a helyi műv.ház szinház-technikusát kellett két nagyrendezvényen helyettesítsem, négy és fél évvel azután, hogy elhagytam őket, és fejemben a rendszer működtetéséhez szükséges ismeretekből is valamennyit. Két, egyenként félórás reconnaissance, egy csomó "jé, tényleg! és aha, emlékszem"-mel fűszerezve, hogy a sok színpadi szereplővel teletűzdelt szombati cigánybál és a vasárnapi Zoltán Erika féle öt, egyenként másfél órás részből álló táncos-zenés vizsgabemutató zökkenő mentesen peregjen le úgy a hang, mint a színpadvilágosítás tekintetében.

Túl vagyunk mindkettőn, szerencsére a legkisebb zökkenők nélkül, amihez kellett az előkészületekben és a lebonyolításban résztvevők profizmusa is. Azért már főállásban, nap mint nap nem tudnám csinálni. Az állandó, erős figyelem-koncentráció, a bármikor, bárhonnan előbukkanó hiba lehetősége nem jó érzés, ellentétben azzal a tudattal, hogy még képes és alkalmas vagyok hasznos munkavégzésre no, meg a volt kollégákkal is épp oly jó a viszonyom, mint volt, miközben ők belső háborúkat vívnak egymásért és egymás ellen.

Kellemes karácsonyt, hanukát minden Kedves Erre Tévedőnek!

2011. december 23.

Lubick

Tegnap lubickoltunk egyet régi barátommal törzshelyemen, az agárdi termálfürdőben, ahol most nagy felújítás zajlik. Vélhetően valami szabadtéri élményfürdő lesz az, amiből most még csak betonoszlopok látszanak.




2011. december 5.

Új lakó

Valami mindig történik velem, és szerencsére mostanában csak kellemes dolgok, események.
Most éppen egy kedves, fiatal és igen tehetséges zenész barátomat sodorta utamba - ki tudja hányadszor - a sors. Igaz, ők többnyire akkor jelentkeznek, mikor a zenélés műszaki vonulatának egyik-másik magasabb, megmászhatatlan oromzatán akadnak el. Én meg, akit ebből a körből rengetegen ismernek, boldogan segítek, jajdejó, szükség van rám, hát perszehogy.
Hangrögzítő kellett neki, de azonnal. Meg is vette a lehető legbonyolultabbat, amit homestudio-célra valaha is gyártottak, s majd ezután döbbent rá, hogy bizony, ez nem egy kazettás magnó.
Miki bácsi, segítesz? Vagy inkább nem cserélünk? A tiéd az sokkal egyszerűbb - próbálkozott a legény, míg megegyeztünk, hogy próbaképp odaadjuk egymásnak a rekordereinket, aztán meglátjuk.
Másfél napnyi ismerkedés után idáig jutottam az ezergombos jószággal, egy hevenyészve, elsőre följátszott dallal, az az érzésem, - a dalcím is utal rá - ki tudnék jönni ezzel a szerkezettel, sokoldalúbb, okosabb a másiknál. Csináltam hát sebtiben egy próbafelvételt, abból egy videót, benne a kisszobám képeivel.


video