Nyárvégi hajrá!

Isten áldása ez a fúrt kút, mázlink volt, hogy első kísérletre eret fogtunk, így, ha szerényen is, de a locsoláshoz szükséges vízmennyiség biztosított, és után-tisztítani sem kell, amint az a rendszeres mélységmérésekből kiderült.
A végjátékhoz közeledünk, mára a fél konyhakert kiürült, a megmaradottak viszont igen szomjas népség, de vigyázunk rájuk. Az újra ránk  tört kánikula még Picinek is sok volt, hívtuk is a fodrásznénit, aki egy füst alatt Mollyt, Pici új barátnőjét is meghámozta. Szokatlan látvány egy kopasz sicu, de a két kis csupasz négylábú együtt meg pláne roppant aranyos.

Néhány kép, meg egy videó a kopaszkutyákról:

Pici az új napozóját próbálgatja

A dolgok jelen állása szerint ez lenne a teljes padlizsán-hozam. Beosztjuk.

Nem akarok dicsekedni. De tényleg!

Színtelen, szagtalan, ízetlen, mégis esszük. Ki érti ezt?

Fel, vörösök...

Fogason függ, rozsda (se) marja...

UFO-leszálló

 

A légi deszant

....civilben.

Nem forog ez már semerre, de a cinkék, rozsdafarkúak imádják.

Na, most mi van?

Inkább megszokásból járok fotózgatni a helyi rendezvényekre, összefutni volt kollégákkal, sok kedves és kedvesnek látszó ismerőssel a nagybötűs közéletből, önjelölt meg valódi művészekkel - és még sokan mások, hosszú a stáblista.
A fényképezés ürügy, hogy függetlenedjem a protokolltól, csúnya visszaélés ez a közbizalommal, hisz errefelé egyebek közt, mint a balliberális sajtó pimaszkodó, éles nyelvű, örökké zsémbes "megmondó-emberét ismernek, dacára, hogy  tavasz óta egy írott sor se hagyta el a lelkemet. Nekünk, néhányunknak Himnusz, Szózat, lelkipásztori igehirdetés alatt is "szabad" föl-alá mászkálni, renitens módon, odahajolós sugdolózással megnevettetni a gyanútlan mellettem állót, vagy elkapni a véletlen sodrában egymás mellé rendeződő politikai ellenfeleket, a kínszenvedést sugárzó arcú polgármestert, az idők kezdete óta változatlan összetételű ünneplő rohambrigád monoton beidegzett gesztusait. Külön kaland a koszorúzás, szerencsétlenkedések kimeríthetetlen forrása ez, kistelepülési rangok viselői próbálnak ilyenkor pátoszba görcsölődni, fejet hajtani a  - most hirtelen én se tudom, nemzeti 'nagylétünk' melyik legfrissebben legitimált emléke előtt, miközben, augusztus 20 lévén éppen, a Szent István szobor mellett ropogósra szikkad a már amúgy is két napos, Erdélyből ide transzportált, enyhén szénné égett 'lágykenyér.' Azért idén mindent vitt, ahogy a tisztelt gyülekezet igehirdetésének végén megtapsolta a katolikus lelkipásztort. Isteni szerencse, hogy a "vissza, vissza" csatakiáltás ezúttal kimaradt a liturgiában szemlátomást járatlan ünneplők eszköztárából.
Jelentős archívumom gyűlt össze az évek során, melynek javát a mostanra igencsak megcsöndesedett helyi lap Képgalériájában láthatja, aki erre jár. Ez is megállt, pedig folytatnom kellene, addig legalább, míg a szalaiannamáriás riadalom elültével az ijedősebb írástudók vissza nem merészkednek a kisváros kiürült lapjába, annál is inkább, mert a technikai háttérmunka színvonala még így, tartalom-szegényen is kiváló.

"Na, most mi van?!" - kérdeztem a címben. Mutatom máris:

Nem ismerős itt valaki?

Mindig ugyanúgy...

és ugyanazok,

...és ugyanakkor.
Elég unalmas.

Kicsi görög, vigyél engem Tanganyikába!

A Jó estét nyár, jó estét, szerelem elfeledett betétdala jutott róla eszembe.  Annak kapcsán jött ez elő, hogy szomszédasszonyom görögdinnye-palántái már jó ideje elakadtak a virágzás fázisában, a " még meddig kell kerülgessem? " kérdésre épp tegnap kaptam meg a reménytelen, csalódott választ: " na jól van, szedjük ki! " Erre mit tesz isten, Lőrinc napja után éppen, nagy hirtelenséggel termőre fordult az inda, méreteiben ugyan meg nem haladva (!) az ilyentájt szokásost, ám színe, formája, homlokán a jókedvű, üde-zöld ragyogás megszégyeníti méretesebb testtömeg - indexű pályatársait.

A második kép mellé fotóztam sokat megélt/próbált bal mutatóujjamat is az arányok érzékeltetése okán.

Fool on the hill

Naná, hogy ez is egy dalcím: The Beatles Bolond a hegyen. Hogy végre alábbhagyott az esőzés, fel tudtam menni a hegyre, - jó, legyen domb - amely a várost körbeveszi. Ilyenkor a legunalmasabb, kevés a szín, amolyan elő-ősz, talán a lombok közt átfurakodó napsugár-szálak teszik izgalmasabbá az összképet. Fotózni való se sok akad ilyenkor, mindössze ennyi:

/A középső kép, a kidőlt gomba az, ami linkként nem akart megmutatkozni a Tarrferiblogban tegnap./

Már két hete...

...nem írtam ide egy sort se. Ide se, meg máshova se. Van is némi lelkifurdancs, főleg magam felé, nem szeretem, de viselem a ritka, ok nélkül való és kezelhetetlen hullámvölgyeket, melyek rám törnek, mint egy fizetett kopogtatócédula-gyűjtő, bár azokat lerázni jóval könnyebb és viszonylag ritkán jönnek. Rossz ómen ez a 66-os ott fenn, a blogcímben, viharfelhőket idéz, meg valami démonit, megfoghatatlant.
Néhány biztos pont azért van: a kiegyensúlyozott családi hármas Anyával, Picivel, néhány jó, mellé ugyanennyi nem jó szomszéd, velük a törékeny, de gonddal óvott békesség - és egyik legfőbb támaszom, a konyhakert, ahová az utóbbi időkben sikerült beszűkülnöm, elhagyva régi életem feladhatatlannak hitt pillérét, a színpadi zenélést. Néhány hónapja a helyi újságba eddig is csak módjával adagolt élcelődős közírást, szakadjanak a szálak, nem bánom, fene vigye.

Már ilyenkor, augusztusban csak némi gyomirtás, a termés, és vele a gyarapodás naponta ismétlődő örömének betakarítása, a házikert semmivel össze nem vethető ízeinek kóstolgatása a napi boldogság-forrás. A paradicsom idén ízekben tombol, az uborka úgy 25 kiló körül fialt, java kovászos, a többi a szomszédokba átszerelve. Még mindig van friss vajbab, de a várfalon is érik a télire való szép, nagy szemű. Patiszon (rántva, már másodszor) és még csak most indul. A kapor is egekbe tör, igaz, harmadik nekifutásra. Rakom el a rengeteg virágmagot, jövőre a szép tágas utcafrontot fogják díszíteni, bent már elkelt minden hely a jövő évi előadásra.

A címlapfotó Tarr Feri kedvéért került ide, még utolsó munkahelyem Házasságkötő termének egyik szekrénye mögött leltem, a régi intézmény bontása előtti nagy kitakarodás során. A felturbózott sarló és az enyhén viseltes kőmíveskalapács saját alkotói múltam egy-egy darabja.