Már nyílnak a kertben ...

Pedig jó részük nem is oda való, ám, minthogy a kert vége már az erdő, van egy kis etnikai keveredés, melyet kedves, gyökértelennek éppen nem mondható lakótársaim az emberi fajra is példamutató módon kezelnek. Jó, tudom, a repkény imád fojtogatni, a júdáspénz sem kétséges, honnan kapta a nevét, de így együtt mégis szemgyönyörködtetőek. Időm java részét most úgyis köztük töltöm, ültetés, locsolás, gyomirtás, erdőtakarítás, mindig van ok, hogy kimeneküljek a természetbe. Ilyen ok a fotózás is.
Íme, a tegnapi zsákmány színe-java:

Idáig megvolnánk.

Közel pánikhangulatba kergetett ez a hosszú tél. Most mindent egyszerre kell csinálni, jókora szerencse - ebből is kettő, - hogy a koraiakat sikerült már hetekkel ezelőtt elvetnem  és a hó oltalmazásában semmi el se fagyott, sőt, az első két tábla borsóm már látványos növekedésnek indult.

A tegnapelőtti palántázást  a paprikáim igen, de a korai, lakásban hajtatott paradicsom nem élte túl, de sebaj, magról is van vetve bőven. A tapasztalat szerint a saját palántáimat rendre utolérik a szabadföldi vetésűek, már, ami a paradicsomféléket illeti. Nem is tudom, minek bíbelődöm velük mégis.

A kert végi erdő ilyenkor is nagyon szép, igaz, csak bokáig, telis-teli vadvirágokkal mindenütt.

Sajnos, ez a barackfa a kerítésen túl van. A tulajdonjog mégsem tisztázott, hiszen az erdőből ide látogató mókusok is maguknak vélik a - balszerencsére - édes magvakat rejtő gyümölcsöt, melynek húsát a kis disznó csak úgy ledobálják a földre.