Azon szerencsések közül valók vagyunk, akiknek egyfelől kapanyél, rajta penge, mellé pedig szerény , de a szükséges javak egy részét megtermelni elegendő méretű konyhakert is jutott. Közös, jókora a tábla a hátsó traktusban, a lakók között megosztva, le nem papírozott, de működő holtomiglan-becsszóra. A kert vége hangulatos kis erdő, cserje,vadszőlő, tavasszal rengeteg ibolya. Sok gond nincs vele, a folyondár ért szót nehezen, nem is hagyja magát.
Ez időtájt a négy kertszelvény egyike csupán, az, amelyik gondozott, az enyém. Jó pár éve takarítottuk el az ide hordott építési törmeléket, irtottuk ki a bozótokat, azóta termel, ellát, szórakoztat, s olykor, mint most is, dicsekedni lehet vele. Igaz, ez utóbbit inkább a termő időszakban, melyről gigapixeles tételek őrzik a növényeim teljes életútját egészen a fagyasztott lecsói státuszig.
Lassan itt a hajtatás időszaka, a két, napfényre nyíló ablakunk foglalt, nem is tudom, a kis tejfölös pohárnyi szülőszobáknak hol lelek nyugodt helyet, csak legalább a paradicsom, az erős-paprika szökkenne szárba mielőbb, rájuk nagy szükség van, értük dobban a bélflóra szíve.
Most így néz ki a kiskert. Még legalább egy hónap....
