Román, magyar jó barát. (Még az
UPC-n is.)
Két éve, hogy
itt élünk. Egyéb elvégezni valóim közt amatőr szociológusként mostanra
megpróbáltam feltárni, mit is jelent a minden-napokban olyan közösségben élni,
melyben a nyelvi, szokásjogi és a szülőhaza anyanemzethez való kötődésének
bonyolult szövevénye szorítja olykor korlátok közé s kényszeríti érzelmi
döntésekre az itt élőket.
Magyar, román,
cigány, ez a három meghatározó itteni népcsoport, melyből ki-ki a maga módján
határozza meg nemzeti, nyelvi, kulturális identitását. Az első kettő
államalapítói jogon is, mely körülménynek hátrányai vannak azon esetekben,
mikor az egyik népcsoport a másik állam földrajzi határain belül talált magának
otthont, vagy épp ellenkezőleg, mikor e határok változása fosztotta meg
otthonától. Mindkét esetben közös a felelőssége a befogadó és az
anyaországoknak is az elszakadtak állampolgári közérzete, nyelve, kultúrája és
általában azok mindennapi boldogulása kapcsán is, és ehhez ma már elengedhetetlen
a határokon átívelő kommunikáció, rádió-és televíziós csatornák, több nyelvű
hírportálok kötelező biztosítása is.
Nálunk ez nem így van. Épül az online szögesdrót.
A magyar
nemzetiségpolitikáról sok jót mondani nem lehet, egyetlen funkciója van, a
szavazat-maximalizálás, humán értékek nem érdeklik, közösségformálás,
hagyományőrzés, építészeti kultúra, semmi, a hűbérrendszer nem tűri az
értelmiséget, mára látjuk ennek „eredményeit” is a jogrendszer egész területén.
Kétegyházán mostanáig a helyi UPC kábelhálózatán működött,
közmegelégedésre a román anyanyelvűek, a színes nemzetiségi kultúrát kedvelők
körében egyaránt kedvelt két csatorna, amely mostanra minden előzetes
bejelentés, tájékoztatás nélkül megszűnt. Átvéve azt a stílust, mely a
kormánytévék erőszakos nyomulásával való összesimulást sugallja, és azt, hogy
ettől a szolgáltatótól túl sok jót ne várjunk, érdemi kapcsolatot a
felhasználókkal - a havi pénzbeszedésen túl.
Több helyi
közösség is megmozdulhatott volna már, az érintett alapfokú oktatási intézmény,
az Önkormányzat, a különböző egyesületek, és félő, hogy a román nagykövetségig
sem jutott el ennek a kulturális és politikai fosztogatásnak a híre.
Azt már
megtapasztalhattuk, milyen ostobán tudnak viselkedni civil szervezetek, mikor
pártok jó szándékú humanitárius akciót kell, hogy kezeljék.
Vajon akad-e
egyesület, civil közösség, amely lépéseket kezdeményezne ennek a durva
beavatkozásnak a jóvá tételére?
Ha nem, akkor talán elnézi mindenki a Demokratikus Koalíció
helyi szervezetének, hogy ez ügyben, ily módon elsőként, s talán nem egyedül emelt
szót!
Kürti Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése