Kisvárosi csendélet lomtalanítással.

Szinyei-Merse ezt nem élhette meg. A pazar forma-és színvilág, mely a modernkori kisváros, Törökbálint főutcáján elénk tárul, bizonnyal őt is megihlette volna, ahogy az én kezem is megremeg, mikor a fotókat nézve írom e szomorkás, a távolba veszett otthon után sóvárgó jegyzetet.

Itt éltünk, több, mint másfél évtizedig, a település központjában, ahol legtöbb porta két, három, de gyakran ennél is több családnak adott otthont. Szűk, többé-kevésbé ápolt, gondozott kertek s a múló évek során egyre inkább lazuló szövetű, beilleszkedésre, alkalmazkodásra csak nehezen kapható új lakóközösségek, ez maradt meg, mint összbenyomás.

Itt is, mint legtöbb helyen, az évi lomtalanítás a tavasz derekán zajlott, a megszaporodott és barbár zsigulis lomizók miatt egyre szigorúbb, ám betarthatatlan feltételekkel, mint a "kirakni csak előző este, elvinni tilos, turkálni, szétdobálni, összetörni ugyancsak tilos" típusú, polgármesteri tekintéllyel (sic!) nyomatékosított doktrínák, bele minden postaládába.
Már napokkal előbb kezdődött a kihelyezés, a ki tudja, honnan érkezett "vállalkozói kör" pedig jól szervezetten foglalta le, ki - ki a maga által időben megkaparintott lomhegyet, a népes család egyik tagját állítva őrszemként a zsákmány mellé, míg a többiek a kerítésen át érdeklődtek a  "van-e még vas, bácsi ? " összetételű bonyolult mondat-szövevénnyel.

Helyi sajtósként a fotózás rendszeres és mindennapos tevékenységeim közé tartozott, ám  az esemény képi rögzítése rendre kimaradt az aktuális hírek, események látvány-elemei közül, azon egyszerű oknál fogva, hogy azt, ami, és ahogy zajlott a lomtalanítások kapcsán, úgy "cakkumpakk" minden törökbálinti helyett és nevében szégyelltem. Csupán utóbb, elköltözésünk előtt gondoltam úgy, hogy elhozok magammal emlékbe egy kis szennyet is a majdani összehasonlítás végett, s mint most kiderült, ez jó döntés volt.

Lomtalanítás, Kétegyháza, 2014.
Előző este. Kis halmocskák, rendezetten elhelyezve az út szélén, sehol egy lélek, aki turkál, szétdobál, csak a megszokott csend mindenütt. Az egész művelet szinte észrevehetetlen.

A lomtalanítás napja: Hajnalban, ahogy jelezték, csendben, gyorsan, poszemnyi hulladékot, szemetet nem hagyva suhant át az autó azon helyen, ahol élünk, s melynek háborgó múltját a régiek máig szívesen emlegetik.

Igaz, itt öröktől a föld, az otthon, a táj iránti vozódás tartja életben a lelkeket, ide a gólyák, a fecskék is bizalommal térnek haza újra, meg újra, mióta világ a világ.

Táj csata előtt, közben s után:

Kelet-Magyarországi Mezőgazdasági Krónika, képekben.

Csak így, szerényen, ahogy az elvárható.

Hónapok óta érintetlen blogom nyílik meg újra. Röstelkedve nézem, tartós távollétem alatt is hányan, hányszor kattintottak erre a blogra, hátha történik valami szórakoztató, érdekes esemény új lakóhelyünkön. 

Most háromnegyed éve, hogy beköltöztünk, ezalatt megsokasodtak az ismeretségek, kapcsolatok, tapasztalatok gyűlnek, ivódik be a fejünkbe az itteni szokások, elvárások kusza szövedéke, próbáljuk átlátni a "mindenki ismer mindenkit & mindenki rokona - majdnem - mindenkinek" bonyolult rendszerét. 

A nagy nyilvánosságnak szánt 'műsor-anyag' hangsúlyos része a génjeim mélyéről előtörő földműves-mivoltom fejlődési szakaszainak szemérmetlen kiteregetése. Nem győzök betelni a ténnyel, hogy sok - sok év után újra saját, művelésre alkalmas földdarab birtokosa lettem, bárha a birtok  teljes leigázása annak nagysága - s nem kevésbé saját vénségem miatt - már nem fog megvalósulni, ha csak a kaszálást is be nem számítjuk a földművelési ágazatok közé. 

Az alábbi fotók a tegnapi, május elejei állapotokat tükrözik. Ezúttal a felvonulás fűnyíró gereblye és egyéb kerti szerszámok társaságában zajlott, az eredmények talán érzékelhetőek a fotókon. 

Virágnevelde

   

Meggy-és ringló

Krumpli, zöldbab, hátul a kaszáló

Rámászott a borsó a sárgarépára.

Minden nap esik, hol több, hol kevesebb. Ma kevesebb.

Ha baj nem éri, rengeteg ringló és szilva lesz az idén.

Sokat esik, így még egy sávot fölástam a napokban, elől már cukkini várja, hogy előbújhasson.

Töltögetünk, töltögetünk? A borsó meg fekszik el ?!

Cseripaprika. Most kapaszkodik.

Csak dörgött, aztán csend.

Lugas. Egyik kezemben a "Hogyan metsszünk?", másikban a gyilok.

Amerre lépek, százszorszép terem.

Egy-két nap, és az akácfák is kivirágzanak.

Hogyan gondozzuk konyhakertünket szilveszterkor?

Szűzföld, ásva talán még sohasem volt. Én mégis megpróbáltam, na, nem az egészet, az még traktorral is sok, nem beszélve az azt követő folyamatos gondozásról. Mindössze egy jókora darabot, melynek ásott, fúrt kút híján a locsolása sem reménytelen. Változatos, akár pár méterenként is más a talajminőség, a puha, fekete humusztól a szürke agyagig. Utóbbiba rengeteg, régi fűnyírásokból felgyülemlett komposztot, kaszált szénát forgattam be az ásás során, de ennek látszatja nem sok van. Néhol, mintha fel nem is ástam volna, sarjad a fű, ahogy az már december végén magától értetődő és világít a csontkeményre szikkadt agyag, meglehetős csúfondárosan, de már nem sokáig. Sok esztendeje hozzám szokott kapámmal - persze, hogy óév utolsó napjaiban, a csalogató napfénytől felbiztatva - nekiláttam az ásott buckák szétverésének, a tarack és egyéb zöldek s ravasz gyökérzetek kiselejtezésének, még ma is hullott az ellen, épp a legszívósabbja, de a körkörös letámadás eredményeképp már több, mint fele megtisztult, mint a megtért jobbikos, tudod, a Csanád.
Most már csípked a hideg, nyirkos köd, a kerítésfonaton apró vízcseppek és, nem mellesleg  lefagyott ujjvégeim is jelzik, ezt most abba kéne hagyni.

Hát úgy is lett, itt ülök a jó meleg kisszobámban, anya süt-főz, én meg, sok-sok jó érzéssel a lelkemben minden kedves barátomnak, ismerősömnek, ismeretlen levelezőpartnereimnek

Boldog, vidámságban gazdag Új Évet kívánok.

Ezek voltak a mai napra rendelt kapavágások nyomai. Úgy legyen.

Ott középen, az ott a csontbrigád. Kedvenc kis kapám hősiesen küzd...

A helyzet kilátástalan

Fatüzelésre alkalmas eszközünk ugyan még nincs, de ki tudja, mit hoz a maroknyi végzet?

"Van úgy, hogy az ember olykor visszahúzódik..."

    Van úgy, hogy az ember olykor visszahúzódik abból a virtuális közösségnek nevezett hangyabolyból,  melyet önnön szórakoztatására maga köré húzott és ez akkor válik esedékessé, mikor bármilyen, látszólag érdektelen, mondjuk, éppen egy,  alapvetően a közszórakoztatás részeként kezelendő esemény habjai kezdik elborítani a mindennapok dögunalmát.
    Sorozatos példák során válik nyilvánvalóvá, hogy a bizonyos értelemben akár zeneinek is minősíthető vetélkedők válogatás nélkül  ejtik rabul a társadalom minden általam ismert szegmensének 'tudás'ra éhes polgárait. Ott van a tévé a könyvespolc előtt, utóbbit (jelképesen is) kitakarva lóg bele az életünkbe és csendes, módszeres léptekkel formálja, alakítgatja át, ha tetszik, nullázza le valaha volt, szülőktől, tanítóinktól szerzett értékrendünket. Kialakult egy ezerféle társadalmi környezetből érkezett, de ízlés-és értékvilágát tekintve homogén közösség, amely roppant önérzetes, ha az agysejtjeibe beépült modern kori dogmák bármelyikét bárki is megkérdőjelezni merészeli, ilyenkor gondolkozás és számottevő önkontroll nélkül zúdítja a - főleg a szél-jobb által használt - jelzős szerkezeteket, mint az érvekkel aládúcolt ellenvélemény-nyilvánítás legkarakteresebb eszközét a rémült elkövetőre. Aki pedig mindeddig balgán hitt abban, hogy vannak állandó etikai, meg (juj, mit nem mondok!) morális pillérek, melyeket feladva saját magunkból is kivész valami, az most, a 21. században végletesen és örökre eltévedt. Mások ma a szokások, és, bárhogy is fáj, többé a gyerekeink gyerekeivel mi már szót soha nem érthetünk. A dolgok vállrándításokkal elintézhetőek, legyen az az élet bármely területe, megélhetés, politika, társadalmi, vagy emberi kapcsolatok.

Vagy a pornó.
     

Tavasszal még illatos, mézet adó akácvirág, most meg egy deres, szárazon zörgő hüvely. Csak mondom.

Advent Kétegyházán

Ádventnek írnám szívesebben, de mit is szólna ezért Sütő András odafentről, hát maradjon csak így.

     Megújult formában, megújult keretek közt, igen látványosan ünnepel a falu ez évben. Fontos közjogi méltóságok köszöntötték a két nyelvű település lakosait, felcsendült a magyar és az általam eddig sosem hallott, a miénknél valamelyest lendületesebb - és jóval hosszabb -  román himnusz. Ezt követően az ilyenkor nem megkerülhető szónoklatok, révükön udvarias elismerése mindazon támogató lépéseknek, melyet derék államigazgatási feljebbvalóink eddig értünk tettek, netán tenni fognak, nevekkel, címekkel, ahogy a sajátosan átformálódó politikai kultúra ezt most éppen elvárja.
      Még eközben is csak jöttek, jöttek a csillogó arcú mamák, büszke apukák, a kezekben mindenféle képrögzítőkkel, az előcsarnok is egyre hangosabban zsongott, végül, nagy sokára a szónokok meghajoltak, és 'függöny szét'. A színpadon,  a zsúfolásig megtelt nézőtérrel szemben felsorakoztak az ovisok, káprázatos ruhácskákban, mosolyogva, de fegyelmezetten és végre megkezdődött az előadás.


       Innen pedig következzenek a képek, melyek rákattintással megnövelhetők!   

Adventi vásár pénteken, tizenharmadikán

 

Ebbe az egy rövid délutánba többféle esemény is tömörült, melyek szét nem választhatók, és mégis külön kell mesélnem róluk, lévén mindnek azonos súlya, lelke és hangulata. Karácsonyra készül a falu és nem csak a szemnek szóló külsőségekkel, hanem tevőlegesen, látványos megmozdulásokkal is. Túl vagyunk az iskolai mikulás ünnepségeken, (ld. az előző blogb.) de már itt a következő, amely most jellegében új, eddig ki nem próbált módon, ízléssel, hozzáértéssel megkomponált színpadi produkciókkal lepte meg azt a minden várakozást felülmúló létszámú nézősereget, amely ez alkalomra a helyszínül szolgáló művházban összegyűlt.

Előbb a köztéri adventi vásár képei következzenek. A sátrak alatt többségében olyan dísz-és emléktárgyak, különleges édességek vártak s leltek is új gazdákra, melyeket a gyerekek és szüleik alkottak a maguk, s mások örömére - az értékesítés módja pedig egyenesen a "pénzügytechnikai csűrcsavar" felső fokaként értékelhető.

(A képek mérete rákattintással növelhető!)

Mikulás nap a román nyelvű suli alsósainak

Itt, Kétegyházán nagyon kevés a tágabb értelemben vett esemény, legyen az koncert, megemlékezés, bármi, ezért aztán, ha olykor mégis akad egy, azt nagyon meg kell becsülni. Túl vagyunk egy nyár végi "Pogácsafesztivál"-on, amely első alkalom volt arra, hogy nagyjából bekalibráljam, a későbbiekben mire is számíthatok, úgy a kulturális felhozatal, mint az érdeklődői, résztvevői kör miféleségét illetően, s nem mellékesen a megörökíthető mozzanatok miatt.
Most meg, véletlenszerűen jött a lehetőség, nem mennék-e el az unokát lefényképezni, kérdi a szomszéd, s folytatom én gondolatban, hogy, ha már úgy is ott vagyok, végig fotózom a teljes eseménysort, ....
  
Az esemény:   
.... melynek során osztályról osztályra járt végig a felettébb ismerős arcú mikulás, remek rögtönzésekkel szórakoztatva alkalmi, s nem minden érdek nélkül való híveit, akik, készülvén a találkozásra, apróbb figyelmességekkel, visszafogott önvallomásokkal próbálták rábírni a piros kabátost az elvárt ajándék mielőbbi átadására.
Nehéz így a képek közt válogatni, mert a cél  volt, hogy átvigye azt a kiegyensúlyozott derűt, gyerekek s pedagógus közti kölcsönös, szinte tapintható szeretetet , ami az esemény egészén átsütött.

/ Ma ismét megyek, a művház előtti téren fog történni valami, hogy mi, azt még nem tudom, mint, ahogyan azt sem, hogy a helyi köztájékoztatásnak milyen formái maradtak még számomra feltáratlanok, na persze, ha vannak még ilyenek. Mint például az időszakos "bedobós" hírlevél és a szerény tartalommal bíró kábeltévés hirdetési felület. /