Önerős szobafestés.

A tengernyi, és mindenképp nélkülözhetetlen csecsebecse:

1. sz. átmeneti szállás



Alakul ez, kérem!

Az Utolsó Sarok

A helyszín ugyanaz, a cuccok cserélődnek, s elhullanak a hosszú harc alatt...

Ezzel a tekintettel koldulni is ...

Kicsi az otthonunk, minden holminak megvan a maga milliméterre kiszabott helye. Baj csak akkor van, ha valamiért ki kell pakolni, ilyenkor roppant lelemény szükséges, hogy a kis kuckónkat valahogy átstruktúráljuk, miként most, a bizonyos időnként elkerülhetetlen festés - mázolás idején is.
Repedések a mennyezeten, ez talán az alig több, mint két éve eszközölt tetőcsere nyomait őrzi, itt-ott némi penész, a szekrények, a dög nehéz és mindmáig megbonthatatlan franciaágy alatt, meghökkentő szín-variációk a nem is túl régi padlószőnyegen, reszkessetek. És, ha már úgyis borul minden, akkor némi, rég esedékes villanyszerelés, új tv-és netkábel, az ágy szétszerelése két, most már egyenként is mozdítható részre és persze a mindenre kiterjedő alapos takarítás.
Ha hiszed, ha nem, az egészhez elég volt másfél nap, azután már csak a bátor szelektálást - ez kell, ez nem kell - is magában foglaló visszarendeződés következett, ami, mint ismét kiderült, szórakoztató, vidám elfoglaltság. Még Picinek is, aki másfél napos exodusát néma beletörődéssel tűrte, elbújva egy-egy frissen támadt textíliahalmaz rejtekén, a hajléktalanok dacos méltóságával.
Különös, hogy ezúttal mindhármónk egyetértésével kerültek vissza a bútorok, holmik pont oda, ahonnan a festés elűzte őket. Régebben izgatott a változtatás lehetősége, lám, elmúlt ez is, nem hiányzik, ki hitte volna.
Néhány kép a frontvonalról, tükrözendő az egymást követő fejlesztési fázisokat:

Azért ez már túlzás!

Hétfő délutáni csendélet. A szokásos dörgés, villámlás, majd - pont, mint egy éve - jó húsz percig tartó özönvíz-szerű felhőszakadás. Az úttesten, majd a járdákon is hömpölygött az áradat, vitt mindent, öklömnyi kődarabokat, földet, árasztva el a mélyebben fekvő kerteket, pincéket, így a szemközti szomszédét is. Tavaly már elöntötte őket, nem csoda, hiszen egy szegély nélküli, hajdan pincegarázs lejárónak kialakított betonrézsű kínálja az utat a lejtős úton lezúduló víznek. Az évtizedek alatt az utak magasodtak, az árkok helyén aszfalt, a házak meg eléggé el nem ítélhető módon maradtak a helyükön, sőt, ahogy a környékünkön mindenütt, toldalék-épületek soksága által növekedtek. (A felső képen mindez valamelyest kivehető, bár a vízfüggöny nem segítette a fotózást. )
Pesszimista várakozásaimmal szemben a kertnek, a mintagazdaságnak kutya baja, sőt.
















....tiszta Velence....

Ez jól esett!

Pont mára terveztem egy kisebb biciklitúrát, csak itt helyben, a falun (mások szerint város) belül, így a reggeli séta, apróbb házimunkák után már indulhattam volna, ha:









Nomeg, hogyha:















Nem beszélve erről: http://www.youtube.com/watch?v=fD72IbqBbGI

meg erről: http://www.noltv.hu/play?a=u4b22507dbc1d7




Pár percre most ugyan kisütött, de engem nem ver át!

Kopaszkutya

No, mi lesz? Jössz játszani?


Molly, az új lakó. Nagyon édes a kis pofija. Meg a természete.


Élvezzük a lenge viseletet.


Mindjárt barátságosabb még idebent is.


"..kenyér alá teszlek, onnan is kiveszlek..."

Nyaranta többször is le kell vágatni a nagykabátot, nagyon nem szereti Pici a meleget. Ilyenkor napokig gyönyörködünk ebben a kis kopasz gombócban, ahogy élvezi a könnyű viseletet.

Fél éve költözött ide az egyik szomszédhoz ez a kis másfél éves sicu. Nagyon szép, bár a család "életfelfogása" nem valószínűsíti a fajtának kijáró rendszeres gondoskodást, de fő, hogy szeretik. Végre ők ketten is összebarátkoztak, ami nagy öröm, megy a móka, hancúrozás, főleg Molly - így hívják - igényelné a közös rohangászást.

Közben folyvást érik az uborka, nem győzöm szedni, íme a tegnapi adag, már ott guggol a 'zötliteres'-ben.

Törpe vízmű

Fentebb látható a benedvesítendő terület. Rákattintással a kép 'óriás leszen, vagy katona....'



A vizet ebből a kerekded lyukacskából lehet/kell kipiszkálni törpe adagokban, innen a név: törpevíz-mű.




Ebben a hordóban eredetileg fagylalt-alapanyag volt, de az kinyalódott, most termo-pufferként működik. A képen a hordótól jobbra nem látható zöld locsolókanna (mimikri) meg-megmeregetése révén jut el az itóka a sok szomjashoz.

Író - olvasó találkozó.

Szeder? Yes! Kezd pirosodni a pari:







Már a második szedés, de lesz még bőven. Édes paprika, nagyon szépnek indul...


Az idei első kovászos. A fokhagyma kifelejtődött...

Imádtam Steinbecket, meg egyáltalán az olvasást magát, ez az állapot el is tartott úgy jó negyven éves koromig. Azután mindez lassan elhalt, maradtak a rövid lélegzetű írások, novellák, később már az se.
Most, hogy ilyen-olyan okokból szép fokozatosan szigetelem le magam a külvilágtól, egyszerre a munka, a közkultúra és a mindenféle közérdeklődések világa lassan a semmibe vész, ismét hiányozni kezd az az állapot, melytől negyedszázada fosztom meg magam. Az a bezártság, amikor semmi és senki nincs körülöttem, nem hajtanak elvárások, kötelezettségek és csak ülök, olvasok, elmerülök.

Csináltam idén hátul a garázs mögé egy nyitott fészer-félét, benne néhány kerti eszköz, de leginkább egy heverő, amely engem vár, és az áhított könyvet. Már nem soká kell várjon.

Most még a kert a non plus ultra. "Érik a gyümölcs", telik a mélyhűtő, anya fantasztikus turmixokat gyárt, nincs megállás. A szomszédok kertrészét is átvállaltam, bolond dolog, de szeretek 35 fokos tűző napsütésben sarlózni, hétrét hajlongva az alacsony gyümölcsfák alatt. Siker-élmény, önbizalmat ad, néha jól jön.
Ide, a blogjaimba is ritkán jutok be, pedig hiányzik az a kis számú, de igen kedves társaság, amely itt körbevesz.

Most, hogy a számítógépről való közvetlen képfeltöltéssel is bővült a BLOGGER szolgáltatási köre, újra ezt a metódust választom, bár valamiért mindig az elejére rakja a képet , nem baj, jó az így is.

Mintamókus.

Barackevő Mókusasszony napja van ma. Ilyenkor kijönnek az erdőből a mókusok, hogy leegyék a szomszédék négy éve terméketlen, ám idén megtáltosodott barackfájáról az összes gyümölcsöt. Pontosabban nem is a gyümölcsöt, hanem a barackmagot, amit, ugye, előbb ki kell bányászni.
Három gyanúsított van és a tanúk állítása szerint egy harkály is melléjük szegődött intendánsként. Hiába, itt is zajlik a "külsősök" alkalmazása.
Hajnalban kimentem, hátha lekapom őket, de már csak a pusztítás nyomait tudtam megörökíteni.
Nálunk meg egyszerre akar minden beérni. Paradicsom, vajbab, uborka, másod-és harmad-borsó, no, meg a gyönyörű szeder.

Az a zöld gömbölyű pedig nem világháborús robbanószerkezet, hanem egy sárgadinnye. Azért zöld.

Kipróbáltam az új képfeltöltés funkciót, szép is, jó is, gyors is, csak, sajnos ő dönti el, hogy hol foglaljon helyet az oldalon, ebből adódóan némi fejetlenség látszata kél.

Itt vagyok ám!

Itt vagyok, lennék többet is, de az utóbbi napokban akadályverseny zajlott: Sikerül-e végre videót feltöltenem, s ha igen, hogyan?!
Meglehetős szűkmarkú az ajánlat itt, a Blogger-en. Feltölteni csak a számítógépről lehet, max. 100 MB méretű, MPG kiterjesztésű fájlokat. Videó-vágással nem tervezek foglalkozni, tehát a felvételnél célszerű figyelni, hol nyomjak stopot, majd utána a mentés kínál többféle lehetőséget a fájlméret csökkentésére.
Tegnap búcsú volt nálunk, az eddigi legalacsonyabb költségvetésű, ez a tény sikeresen lehúzta az eseménysor színvonalát, vele a látogatottságot is. És, lám, hiába nyüszkölődött az erősen létszám-hiányos keresztény zenekar, az égiek a kínosan gyenge, itt-ott hangulatjavító disszonanciákkal terhelt produkciót egész estét betöltő csendes záporral honorálták. Nyiltak az ernyők, a bazársor elpakolt, a vízi-csúszdává átlényegült ugróvár gazdája is reménytelen tekintettel nézte, s törölgette alkalmatosságát.
A kertecském mindezt igazán nem bánja. Egy-két paprika dőlésszöge korrekcióra szorult, imádott borzaskatám sem bírja jól a sokcsepp-sokkot, de nagyobb baj nincs.