Egy tisztes, őszes halánték

....a nő számára ajándék....régi táncdal, a szerzők: Horváth Jenő és Szenes Iván, a legendás páros.
Jávor Pál énekelte először, legutóbbi reinkarnációja a Hot Jazz Band révén látott ismét "hangvilágot".

Szórakozgattam a fényképezőgépemmel, a kifordítható képernyőn egyszer csak felfedeztem önmagamat és az első gondolatom ez volt, igen, ez egy tisztes, és bár hézagosan, de az összfelület átlagát tekintve kifejezetten őszes halánték.

Mint tudva lévő, kényszeres magamutogatástól nem szenvedek, nem is szokásom fényképezni magam, amint éppen gombaszedés, szarvasles, vagy kerékpározás, (neaggyúristen rakétatisztogatás, ha érted a viccet!) közben fényképezem magam, de most, bocsáttassék meg nekem, túl erős volt a kísértés.

Tény, hogy, bár engem is bevittek katonának, de kerültem a rangszerzést, így sem én, sem a halántékom nem volt tisztes, nemhogy megélhetési tiszthelyettes, vagy más efféle analfabetikum.

De most megmutatom!

Színre színt

 Hiába mutatja zöldnek magát, a szaga igen bántó és, ha hozzáérsz, te is büdös leszel.

Nem hivatalos tudományos magyar neve: Lehet  Más a Poloska.

Néha megesik.

Néha esik mifelénk, többet, mint az aszály sújtotta déli részeken, ezért csak nagy óvatossággal tudatom a hírt: kisebb felhőszakadás ért el minket az előbb, hangos dörgés-csattogással. Épp úton voltam, gyalog, egyik kezemben nagy táska, benne mindenféle nedvességet nem kedvelő alkalmatossággal, laptop, mikrofonok, etc., másikban egy hatalmas ernyő, amit a szél minden áron kölcsön akart venni, még úgy is, hogy egészen a tövénél fogtam. Az olykor tíz centis vízben, meg az ereszcsatornákból oldalt zubogó áradatban éreztem a megtisztulás, a felfrissülés minden örömét, némi gondot csak az okozott, hogy hazaérvén a kapu előtt döntenem kellett, vagy az ernyő, vagy a kapunyitás a farzsebben lapuló kulcsköteg megkaparintása által. Utóbbi megoldás bizonyult életképesnek, miután már tetőtől talpig átnedvesedtem a kellemes, langymeleg zuhétól, /autósnyelven alsó-felső mosás/.
Rút dolog olyasminek örvendezni, melynek hiányát más esetleg  megszenvedi, ezért e sorok rögzítése előtt az Időkép.hu képeit nézegetve igyekeztem megnyugtatni magam, jut ebből még délebbre is.

Várom hát a víz - szajelzéseket, és most énekeljük együtt aztatat, hogy: "Által mennék én a Tiszán ladikon".....v@azze, nincs is benne víz....

Jason Mraz

Azt hittem, már nem lesz új kedvencem, zenekar, énekes, hangszeres szólista.
Azt hittem, megismertem már mindenkit, aki nekem érdekes, fontos, különleges lehet. Vagy újszerű, de mégis a klasszikus popzene útját járó, könnyen befogadható stílusvilágú.
Pár hónapja egyik tanítványom hozott egy dalt, tanulnánk meg. Hát persze, hisz ezért járunk össze, így következő órára elkészítettem az anyagot. Szuggesztív énekhang, mellé egy szál gitár és a fátyolos, valószerűtlenül könnyed kongás vokalista sehol egy gombokat nyomogató digitális gépezet, két igazi zenész, lenyűgöző.
Jazon Mraz, így hívják a legényt.

Rántott patiszon.

Az utolsó, szám szerint harmadik adag került terítékre. Tegnap este meghámoztuk, szeleteltük, miközben Pici teli torokból követelte a jussát. Igen, szereti a patiszont, meg egyáltalán a legtöbb alapvetően édes nyers zöldséget. Ma reggel, fenét reggel hajnalban kezdődött az előző este gondosan besózott csemege kisütése a nálunk megszokott tojás - liszt - módon. Most, hogy e jegyzetet írom, fél tizenegy van és ekkorra, hogy, hogy nem, a képen látható mennyiség már csak fele a reggeli készletnek, rájárunk folyamatosan és Pici természetesen így is szereti.
Üzletben vett magról vetem minden évbena patiszont, újra és újra megrőkönyödve azon a pofátlanságon, hogy van képük egy zacskóba öt szem magot bezsúfolni. Pont ötöt, hogy még párosával se lehessen ültetni, én egyébként is hármasával....
Most meghagytam az első terméshullámból egy jól fejlett nagy melákot, az ő földi maradványai is itt, eme tálcán, vagy valamelyikőnk pici pocijában tartózkodik a sors-szabta időkeret határain innenig. A magok pedig, szemre jóval száz fölötti létszámú kis sereg gyapjúrongyon szárad.
Most meg akkor kellene egy akkora telek, ahová ezt a sokat el tudnám jövőre ültetni.
Már dolgozunk a megoldáson.

66+1 év.

Kicsit piszkálgattam a blogfelület szerkesztőt és végre megcserélhettem a lejárt garanciájú MIKI66-ot a soron következőre. Így már mindjárt más.

Van egy szép nagy pázsitos rész a házunk előtt, rajta két birskörtefa. Két  - három évente jön rájuk a termékenységi roham, ilyenkor csak úgy roskadnak az ágak. A termést az erre lakók, meg a mellettünk lévő kórházba látogatók szokták leszedegetni, olykor körbenéz a szüretelő, nem látja-e valaki. Kárba sosem vész, az biztos. Ez a mostani ismét a bőség éve, most még ugyan zöld, mint a kék-szilva, ami azért piros, mert még zöld.

Hová mész. Piroska?

Megyek a lecsóba!

És a gonosz nagymama valamennyit miszlikre szabdalta és egy nagy fazékba hajította...

Ezt látná a Budai Gyula, rögtön eladná CBA-dinnyének!