2012. augusztus 10.

Kerti makró-saláta

Próbálom szokni a kényszerű gépcsere előidézte változásokat, valami reménysugár már felvillant, bár túl sok benne a zöld.
A legtöbb képet, úgy tűnik, utólag szerkeszteni kell. A kivédhetetlen beégéseket levágni, a kontrasztokat, fényerőt, stb. javítgatni, amit az idestova 8 éves kis Nikon nem képes magától elvégezni, hiába a mindenre kiterjedő, több módban is elérhető setup.
A zöld, fehér és a fekete, na, abba belehal. Márpedig a kertben mostanában leginkább ezek a színek tartózkodnak, itt, a boldog Budavár alján, ahová azért csurrant-cseppent valamennyi eső.






Fast Stone Image Wiever, így hívják azt a magyarított, nyugdíjasok számára is elérhető szellemiségű képszerkesztőt, amely legtöbb idevágó problémámat képes megoldani. Annak idején blogger-barátaim némelyikére is sikerült rásózni, őszinte örömömre. Most is ővele fúrtam-faragtam a mai fotó-adagot, az eredmény (?) fentebb látható. A futóbab-indás fotók vágatlanok, csak az oldalakat metszegettem kicsit.

2012. augusztus 8.

Fél lábbal a paradicsomban

Ez a cím legalább oly baljós, mint a "Hazafelé", de, ismervén a blog-szerzőt, s valamennyire önmagamat is, mondhatom, időnket mi mindketten derűs nyugalommal töltjük, hasznossá tenni igyekezvén minden feleslegesnek látszó percet is. Itt a földön. Én most éppen a paradicsomföldön. A méltányosságot csak hírből ismerő égiek a Tolna - Somogy régióból elspórolt esőt mind ide zúdították, buja ősrengeteggé varázsolva bármit, ami csak növekedni hajlamos. A sokféle alakú, formájú és ízű gyümölcsből idén négyféle kapott lehetőséget minálunk: A 'korall', ami korai, (ez most az augusztus közepét jelenti, néhány előfutárt leszámítva) ; a 'jubileum', magas törzsű, közepes, szép, gömbölyded termésű, ez kissé később érik, most éppen korán (?). A szemközti házfal hibáit takargatni volt hivatott a véletlen során pár éve előbújt lugasparadicsom, ami a járókelők figyelmét minden szezonban felkelti, kérik, s mi adjuk a magnak valót, (örömmel, hadd tegyem hozzá.) ; A negyedikről, hogy került a többi közé, fogalmam sincs. Magasra tör ez is, mint a lugasparadicsom, de apró, picike fürtök nyüzsögnek rajta. Meglehet, a lugaspariból kimenekült, a génkezelés kínjait levető kis 'atavistá'-val állunk szemben. Örülök a jövevénynek és ígérem, soha nem fogom desszertparadicsomnak szólítani.
Következzék a tárlat: Rákattintva megnőnek, sorba állnak a képek.

Korall. Így nem látszik, de jó férfiököl nagyságú.
Kép csapat paradicsom, közte édes-és paradicsoalakú paprika.
Jubileum
Ő az apró-pici piri-pari

Már ötödik éve ugyanitt, egy szem, véletlenül idepottyant magocskából. C'est la vie...

2012. április 25.

Egy kis visszadermesztődés.

Rendezgettem a videóimat, szanaszét voltak, címek és lábjegyzet nélkül, mint egy Smitpáli kisdoktori. Java persze Pici egy-, és több személyes produkciója, találtam köztük egy hóesésest, így visszanézve egész jó dolog a havazás, ő is nagyon szereti.

2012. április 22.

Szemerkél...




Szokásos vasárnap délutáni sétánk képei. A nyugati végeken már gyülekeznek a felhők, de, figyelmességből megvárták, míg a jó órányi felfedezőútból hazaértünk. Most szép csendben, alig láthatóan szemerkél. 





 A gyönyörű szép díszfa - talán japáncseresznye mellett ballag a család másik két tagja.



Közeli a fáról.
Fekete tulipán árválkodik a tarka tengerben.
Egy amerikai benzinfaló, alább pedig egy...
...valódi és összetéveszthetetlen CCCP gépjárműcsoda. Ő már egy hete a házunk előtt parkol, valaki elveszthette...

2012. április 18.

Csenkesz és kökény

Néhány újabb fotó a hegyről. Feltűnt az a lágy vonalvezetésű, szőke női hajra emlékeztető fűcsomó a minap, melyről egyik útitársam röviden, ellentmondást nem tűrőn szögezte le: "Ez a csenkesz." Képtelen voltam megjegyezni, olyan fura név, nem is illik rá. Állítólag vannak nemesített, díszparkokba való változatai, de azok is csenkeszek. (mert többesszám...)

Szóba jött itt, a Bloggeren a kökény. Délebbre már rég elvirágzott, nálunk most nyílik épp. Akad néhány kisebb bokor itt-ott, árva kis kökény-kék kökénykék, majd, ha termőre fordul, szüret táján újra beazonosítjuk, rákattintás és ízlelés révén, ki ki (s Miki) lehetőségei szerint.

Szépen zöldül, nap, mint nap újabb, eddig soha fel nem tűnt, pláne nem azonosított növénykék jelennek meg a sétaút két oldalán, szemgyönyörködtető pici életkék mindenfele.

2012. április 17.

Szegény kis palántáim!

Igazán nincsenek sokan, mindössze hat edényke, paprika-és paradicsomfélék. Ezek, mint tapasztaltam, szeretnek nálunk s mi is szeretjük őket. Idén valahogy lassan élednek, gyengék, sápadtak, napsütés jószerivel alig van, mégis naponta tornásznak az ablak felé, én meg forgatom őket: Törzshajlítás előre. hátra, egy - kettő, egy - kettő...
Közelít a május, akkorra ki kell őket palántázni, bármiféle is lesz az eddigelé zordon tavasz, mert még a magról vetett társaik szégyen szemre lekörözik őket felfele való növekedésben. (Briliáns képzavar!)



2012. április 14.

Kertvégi makró március végéről

Kikerics, ha jól tudom.


A képekre kattintva mind óriás lesz, vagy katona, / a múltját mosdató kellemetlen fajtából. /

"Légyott" az avarban









Még mindig virágzik szegény.




Júdáspénz, azt mondják, ez a neve.




Ő pedig repkény szeretne lenni, ha nagy lesz. Ahhoz nekem is van egy-két szavam.




A végére némi népieskedő műdal-feeling: " Madár vígan dalol a lombos (?) ágon..."