Sötét alapon fehér. Esti hófotók.

Remek lehetőség a fotózásra ez a havas kora este, ilyenkor, hála az erős külső vakunak, gyönyörű felvételeket lehet készíteni. Kell is, mert lehet, holnap reggelre se híre, se hamva, csak cuppogós leve. A ház előtt, az elő-majd a hátsó kertben is sikerült egy pár angolnaszerűen kígyózó gallycsoportot megörökíteni, jó lesz majd nyáron, a kánikula közepén hitetlenkedni rajt, hogy, nohát, ilyen is létezik?
/Rákattintva teljes méret! /

Télvégi süssfelnap.

Már nagyon kertészkedhetnék. Sár van, rámenni még nem lehet, csak tervezgetni, mit mikor, s hova veteményezzek. Némi erdőirtás ugyan most is szóba jöhet, meglehetősen sok a magonc a kertvégi kiserdőben, a folyondár is kéri vissza, amit elveszek tőle, területet.

farsangbúcsúztató

https://soundcloud.com/miklos-kurti/gig-rhetne-az-nek Gyerekfarsang, Törökbálint

A kezdetekben még változó helyszíneken, a mostaninál jóval szerényebb körülmények között, bár esetenként ennél romantikusabb, vadregényes környezetben zajlottak az események. 2007 óta többé-kevésbé állandó a szereposztás, szinte azonos műsorelemek ismétlődnek, csak a látogatói kör színesedik, ahogy érkezik az utánpótlás, jóval az országos feletti számban, igen örvendetes módon.

Válogatás a fotókból:

II. rész. Ismétlés az únás atyja

Tetemes mennyiségű hó érkezett az újabb  szállítmánnyal, a helyi hatóságok pedig az előre kidolgozott intézkedési terv keretében, és az erre vonatkozó jogszabályokat gondos célzás után jól pofán köpve végig sóztak mindent, ami fehér és lapos, sóban úszik a Munkácsy utca, benne az összes csatolt közintézmény lábazata, a száz éves fasor alatt szunnyadó pázsit, mert rendnek kell lenni, leigázzuk a természetet, sikerült már ez nem egyszer.
Az erdő egyenlőre megmenekült. Friss hó fed le mindent, a girbe-gurba utakat, a cserjék megmaradt lombjait, a hatalmas fák ágait, hatalmas kristálypalota az egész Anna-hegy. Séta (hegymászás) közben meg-megállunk némelyik különösen sikeres kompozíciót meggyönyörködendő. Fotózni már alig van mit, tetemes archívum épült ki az évek során, havas, üde-zöld meg lomb-hullatós - és persze virágba borulós is.

Jól esne most a szemnek inkább egy kis jövőbe látás, tavaszi, nyáreleji, hogy még izgalmasabb legyen a várakozás, kivált, ami az aktív kerttulajdonosokat illeti. Íme, egy kis előzetes, a fotók 2011 nyarán készültek az én kis regisztrálatlan konyhakertemben. Idén az epren már lesz adószám is bizonyosan.

A változatlanság gyönyörködtet.

Mert a változatlanság nem feltétlenül azonos a dögunalommal, mely állapot ugyan üldözendő, ám ő természeténél fogva ragaszkodó, szívesen elidőzik ott, ahol bármely oknál fogva jól érzi magát.

Alig történik valami mostanában. A három legutóbbi rövid jegyzetem a hó, az erdő tárgykörében látott napvilágot, na, nem az igazit, az csak olyan kivételezett napokon, mint a mai, bukkan elő, láttán a hó is olvadozni kezd a gyönyörűségtől.

Végre fagy. Éjjel legalábbis, ismét sétára, csontozat-rehabilitációra, és az itt ott felcsillanó, másutt aljasul a hó alól támadó jégpáncélon bemutatott, színes látvány-elemekkel tűzdelt jégtáncra is alkalmat adva. Leszúrt dupla lutz, páros libelle, néha egy mutatós axel-pausen. Üres sportcsarnoknak, milyen kár! Az erdőkerülők munkagépeinek nyomán mély, fekete barázdák tagolják az utat, rendszerváltó párbeszédeink kitérőiben állandó útitársammal hol helyeslő, hol bosszús megjegyzésekkel összegezzük az erdő állapot-változásait, tanakodva, mit miért, s mit miért nem vágtak ki a fa-fátum földi hely-és láncfűrésztartói.

Most is szép az erdő, bár ez az állandóság minden pillanatban változik. Igaz, még ott libeg az ágakon a megtapadt hó, de lehet, órák múltán tán már nyoma sincs.

Változó változatlanság. Gyönyörködtet.

Hófödte telek-hányad

A rossz cím azért nagyon jó, mert felkelti a figyelmet, legalábbis az enyémet. Ismert erdei körökben az az általános helyzet, hogy itt, a fellengzősen várossá szublimált falu központjában alig akad családi ház, legtöbben több családot magába foglaló, préselő társas,- ha tetszik sorházakban éljük munkás, vagy éppen azt kerülgető hétköznapjainkat. Legtöbb ilyen ingatlanhoz említésre méltó méretű kert sem tartozik, leszámítva az évelőkkel telezsúfolt kis ágyásokat, melyen az esetenként drámai mértékben túlépítkező gazda szemét legeltetheti.

Azon szerencsések közül valók vagyunk, akiknek egyfelől kapanyél, rajta penge, mellé pedig szerény , de a szükséges javak egy részét megtermelni elegendő méretű konyhakert is jutott. Közös, jókora a tábla a hátsó traktusban, a lakók között megosztva, le nem papírozott, de működő holtomiglan-becsszóra. A kert vége hangulatos kis erdő, cserje,vadszőlő, tavasszal rengeteg ibolya. Sok gond nincs vele, a folyondár ért szót nehezen, nem is hagyja magát.

Ez időtájt a négy kertszelvény egyike csupán, az, amelyik gondozott, az enyém. Jó pár éve takarítottuk el az ide hordott építési törmeléket, irtottuk ki a bozótokat, azóta termel, ellát, szórakoztat, s olykor, mint most is, dicsekedni  lehet vele. Igaz, ez utóbbit inkább a termő időszakban, melyről gigapixeles tételek őrzik a növényeim teljes életútját egészen a fagyasztott lecsói státuszig.

Lassan itt a hajtatás időszaka, a két, napfényre nyíló ablakunk foglalt, nem is tudom, a kis tejfölös pohárnyi szülőszobáknak hol lelek nyugodt helyet, csak legalább a paradicsom, az erős-paprika szökkenne szárba mielőbb, rájuk  nagy szükség van, értük dobban a bélflóra szíve.

Most így néz ki a kiskert. Még legalább egy hónap....

Éjjeli őrjárat. Nappal.

Sötét van. Pedig hét óra elmúlt és már mindenütt az ilyenkor esedékes világosság kellene, hogy fényeskedjék nekem, s állandó útitársamnak, hogy a hó alá fagyott sárrögök tetején rögtönzött pávatánc -sorozat baj nélkül essék meg. Pedig fotózni akartam ezt a gyorsan jött, s már odalent a völgyben jócskán megereszkedett havat, ki tudja, holnapra mit küld az ég a gyorsan változó hideg s meleg felhőkupacaiból.

Zoll

A görcse még fényesül, de sikongásról szó nincs.

A nyesedék megvilágosodása.

Állandó útitársam, kifejezetten hátulnézetben.

Háttérben, alig, csak vájt-szeműek számára láthatóan a kilátótorony. Aki kilátja, adja át!

A szinte korom-sötét ösvényen mindössze pár kép bizonyult életképesnek, köszönhetően a vakunak, amit a sötétben, szemüveg nélkül csak találomra idomítottam a sajátos fényviszonyokhoz.