Kicsi görög, vigyél engem Tanganyikába!

A Jó estét nyár, jó estét, szerelem elfeledett betétdala jutott róla eszembe.  Annak kapcsán jött ez elő, hogy szomszédasszonyom görögdinnye-palántái már jó ideje elakadtak a virágzás fázisában, a " még meddig kell kerülgessem? " kérdésre épp tegnap kaptam meg a reménytelen, csalódott választ: " na jól van, szedjük ki! " Erre mit tesz isten, Lőrinc napja után éppen, nagy hirtelenséggel termőre fordult az inda, méreteiben ugyan meg nem haladva (!) az ilyentájt szokásost, ám színe, formája, homlokán a jókedvű, üde-zöld ragyogás megszégyeníti méretesebb testtömeg - indexű pályatársait.

A második kép mellé fotóztam sokat megélt/próbált bal mutatóujjamat is az arányok érzékeltetése okán.

Fool on the hill

Naná, hogy ez is egy dalcím: The Beatles Bolond a hegyen. Hogy végre alábbhagyott az esőzés, fel tudtam menni a hegyre, - jó, legyen domb - amely a várost körbeveszi. Ilyenkor a legunalmasabb, kevés a szín, amolyan elő-ősz, talán a lombok közt átfurakodó napsugár-szálak teszik izgalmasabbá az összképet. Fotózni való se sok akad ilyenkor, mindössze ennyi:

/A középső kép, a kidőlt gomba az, ami linkként nem akart megmutatkozni a Tarrferiblogban tegnap./

Már két hete...

...nem írtam ide egy sort se. Ide se, meg máshova se. Van is némi lelkifurdancs, főleg magam felé, nem szeretem, de viselem a ritka, ok nélkül való és kezelhetetlen hullámvölgyeket, melyek rám törnek, mint egy fizetett kopogtatócédula-gyűjtő, bár azokat lerázni jóval könnyebb és viszonylag ritkán jönnek. Rossz ómen ez a 66-os ott fenn, a blogcímben, viharfelhőket idéz, meg valami démonit, megfoghatatlant.
Néhány biztos pont azért van: a kiegyensúlyozott családi hármas Anyával, Picivel, néhány jó, mellé ugyanennyi nem jó szomszéd, velük a törékeny, de gonddal óvott békesség - és egyik legfőbb támaszom, a konyhakert, ahová az utóbbi időkben sikerült beszűkülnöm, elhagyva régi életem feladhatatlannak hitt pillérét, a színpadi zenélést. Néhány hónapja a helyi újságba eddig is csak módjával adagolt élcelődős közírást, szakadjanak a szálak, nem bánom, fene vigye.

Már ilyenkor, augusztusban csak némi gyomirtás, a termés, és vele a gyarapodás naponta ismétlődő örömének betakarítása, a házikert semmivel össze nem vethető ízeinek kóstolgatása a napi boldogság-forrás. A paradicsom idén ízekben tombol, az uborka úgy 25 kiló körül fialt, java kovászos, a többi a szomszédokba átszerelve. Még mindig van friss vajbab, de a várfalon is érik a télire való szép, nagy szemű. Patiszon (rántva, már másodszor) és még csak most indul. A kapor is egekbe tör, igaz, harmadik nekifutásra. Rakom el a rengeteg virágmagot, jövőre a szép tágas utcafrontot fogják díszíteni, bent már elkelt minden hely a jövő évi előadásra.

A címlapfotó Tarr Feri kedvéért került ide, még utolsó munkahelyem Házasságkötő termének egyik szekrénye mögött leltem, a régi intézmény bontása előtti nagy kitakarodás során. A felturbózott sarló és az enyhén viseltes kőmíveskalapács saját alkotói múltam egy-egy darabja.

Önerős szobafestés.

A tengernyi, és mindenképp nélkülözhetetlen csecsebecse:

1. sz. átmeneti szállás



Alakul ez, kérem!

Az Utolsó Sarok

A helyszín ugyanaz, a cuccok cserélődnek, s elhullanak a hosszú harc alatt...

Ezzel a tekintettel koldulni is ...

Kicsi az otthonunk, minden holminak megvan a maga milliméterre kiszabott helye. Baj csak akkor van, ha valamiért ki kell pakolni, ilyenkor roppant lelemény szükséges, hogy a kis kuckónkat valahogy átstruktúráljuk, miként most, a bizonyos időnként elkerülhetetlen festés - mázolás idején is.
Repedések a mennyezeten, ez talán az alig több, mint két éve eszközölt tetőcsere nyomait őrzi, itt-ott némi penész, a szekrények, a dög nehéz és mindmáig megbonthatatlan franciaágy alatt, meghökkentő szín-variációk a nem is túl régi padlószőnyegen, reszkessetek. És, ha már úgyis borul minden, akkor némi, rég esedékes villanyszerelés, új tv-és netkábel, az ágy szétszerelése két, most már egyenként is mozdítható részre és persze a mindenre kiterjedő alapos takarítás.
Ha hiszed, ha nem, az egészhez elég volt másfél nap, azután már csak a bátor szelektálást - ez kell, ez nem kell - is magában foglaló visszarendeződés következett, ami, mint ismét kiderült, szórakoztató, vidám elfoglaltság. Még Picinek is, aki másfél napos exodusát néma beletörődéssel tűrte, elbújva egy-egy frissen támadt textíliahalmaz rejtekén, a hajléktalanok dacos méltóságával.
Különös, hogy ezúttal mindhármónk egyetértésével kerültek vissza a bútorok, holmik pont oda, ahonnan a festés elűzte őket. Régebben izgatott a változtatás lehetősége, lám, elmúlt ez is, nem hiányzik, ki hitte volna.
Néhány kép a frontvonalról, tükrözendő az egymást követő fejlesztési fázisokat:

Azért ez már túlzás!

Hétfő délutáni csendélet. A szokásos dörgés, villámlás, majd - pont, mint egy éve - jó húsz percig tartó özönvíz-szerű felhőszakadás. Az úttesten, majd a járdákon is hömpölygött az áradat, vitt mindent, öklömnyi kődarabokat, földet, árasztva el a mélyebben fekvő kerteket, pincéket, így a szemközti szomszédét is. Tavaly már elöntötte őket, nem csoda, hiszen egy szegély nélküli, hajdan pincegarázs lejárónak kialakított betonrézsű kínálja az utat a lejtős úton lezúduló víznek. Az évtizedek alatt az utak magasodtak, az árkok helyén aszfalt, a házak meg eléggé el nem ítélhető módon maradtak a helyükön, sőt, ahogy a környékünkön mindenütt, toldalék-épületek soksága által növekedtek. (A felső képen mindez valamelyest kivehető, bár a vízfüggöny nem segítette a fotózást. )
Pesszimista várakozásaimmal szemben a kertnek, a mintagazdaságnak kutya baja, sőt.
















....tiszta Velence....

Ez jól esett!

Pont mára terveztem egy kisebb biciklitúrát, csak itt helyben, a falun (mások szerint város) belül, így a reggeli séta, apróbb házimunkák után már indulhattam volna, ha:









Nomeg, hogyha:















Nem beszélve erről: http://www.youtube.com/watch?v=fD72IbqBbGI

meg erről: http://www.noltv.hu/play?a=u4b22507dbc1d7




Pár percre most ugyan kisütött, de engem nem ver át!

Kopaszkutya

No, mi lesz? Jössz játszani?


Molly, az új lakó. Nagyon édes a kis pofija. Meg a természete.


Élvezzük a lenge viseletet.


Mindjárt barátságosabb még idebent is.


"..kenyér alá teszlek, onnan is kiveszlek..."

Nyaranta többször is le kell vágatni a nagykabátot, nagyon nem szereti Pici a meleget. Ilyenkor napokig gyönyörködünk ebben a kis kopasz gombócban, ahogy élvezi a könnyű viseletet.

Fél éve költözött ide az egyik szomszédhoz ez a kis másfél éves sicu. Nagyon szép, bár a család "életfelfogása" nem valószínűsíti a fajtának kijáró rendszeres gondoskodást, de fő, hogy szeretik. Végre ők ketten is összebarátkoztak, ami nagy öröm, megy a móka, hancúrozás, főleg Molly - így hívják - igényelné a közös rohangászást.

Közben folyvást érik az uborka, nem győzöm szedni, íme a tegnapi adag, már ott guggol a 'zötliteres'-ben.