2014. május 9.

Kisvárosi csendélet lomtalanítással.


Szinyei-Merse ezt nem élhette meg. A pazar forma-és színvilág, mely a modernkori kisváros, Törökbálint főutcáján elénk tárul, bizonnyal őt is megihlette volna, ahogy az én kezem is megremeg, mikor a fotókat nézve írom e szomorkás, a távolba veszett otthon után sóvárgó jegyzetet.

Itt éltünk, több, mint másfél évtizedig, a település központjában, ahol legtöbb porta két, három, de gyakran ennél is több családnak adott otthont. Szűk, többé-kevésbé ápolt, gondozott kertek s a múló évek során egyre inkább lazuló szövetű, beilleszkedésre, alkalmazkodásra csak nehezen kapható új lakóközösségek, ez maradt meg, mint összbenyomás.

Itt is, mint legtöbb helyen, az évi lomtalanítás a tavasz derekán zajlott, a megszaporodott és barbár zsigulis lomizók miatt egyre szigorúbb, ám betarthatatlan feltételekkel, mint a "kirakni csak előző este, elvinni tilos, turkálni, szétdobálni, összetörni ugyancsak tilos" típusú, polgármesteri tekintéllyel (sic!) nyomatékosított doktrínák, bele minden postaládába.
Már napokkal előbb kezdődött a kihelyezés, a ki tudja, honnan érkezett "vállalkozói kör" pedig jól szervezetten foglalta le, ki - ki a maga által időben megkaparintott lomhegyet, a népes család egyik tagját állítva őrszemként a zsákmány mellé, míg a többiek a kerítésen át érdeklődtek a  "van-e még vas, bácsi ? " összetételű bonyolult mondat-szövevénnyel.

Helyi sajtósként a fotózás rendszeres és mindennapos tevékenységeim közé tartozott, ám  az esemény képi rögzítése rendre kimaradt az aktuális hírek, események látvány-elemei közül, azon egyszerű oknál fogva, hogy azt, ami, és ahogy zajlott a lomtalanítások kapcsán, úgy "cakkumpakk" minden törökbálinti helyett és nevében szégyelltem. Csupán utóbb, elköltözésünk előtt gondoltam úgy, hogy elhozok magammal emlékbe egy kis szennyet is a majdani összehasonlítás végett, s mint most kiderült, ez jó döntés volt.

Lomtalanítás, Kétegyháza, 2014.
Előző este. Kis halmocskák, rendezetten elhelyezve az út szélén, sehol egy lélek, aki turkál, szétdobál, csak a megszokott csend mindenütt. Az egész művelet szinte észrevehetetlen.

A lomtalanítás napja: Hajnalban, ahogy jelezték, csendben, gyorsan, poszemnyi hulladékot, szemetet nem hagyva suhant át az autó azon helyen, ahol élünk, s melynek háborgó múltját a régiek máig szívesen emlegetik.

Igaz, itt öröktől a föld, az otthon, a táj iránti vozódás tartja életben a lelkeket, ide a gólyák, a fecskék is bizalommal térnek haza újra, meg újra, mióta világ a világ.

Táj csata előtt, közben s után:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése