2013. február 8.

A változatlanság gyönyörködtet.

Mert a változatlanság nem feltétlenül azonos a dögunalommal, mely állapot ugyan üldözendő, ám ő természeténél fogva ragaszkodó, szívesen elidőzik ott, ahol bármely oknál fogva jól érzi magát.

Alig történik valami mostanában. A három legutóbbi rövid jegyzetem a hó, az erdő tárgykörében látott napvilágot, na, nem az igazit, az csak olyan kivételezett napokon, mint a mai, bukkan elő, láttán a hó is olvadozni kezd a gyönyörűségtől.

Végre fagy. Éjjel legalábbis, ismét sétára, csontozat-rehabilitációra, és az itt ott felcsillanó, másutt aljasul a hó alól támadó jégpáncélon bemutatott, színes látvány-elemekkel tűzdelt jégtáncra is alkalmat adva. Leszúrt dupla lutz, páros libelle, néha egy mutatós axel-pausen. Üres sportcsarnoknak, milyen kár! Az erdőkerülők munkagépeinek nyomán mély, fekete barázdák tagolják az utat, rendszerváltó párbeszédeink kitérőiben állandó útitársammal hol helyeslő, hol bosszús megjegyzésekkel összegezzük az erdő állapot-változásait, tanakodva, mit miért, s mit miért nem vágtak ki a fa-fátum földi hely-és láncfűrésztartói.

Most is szép az erdő, bár ez az állandóság minden pillanatban változik. Igaz, még ott libeg az ágakon a megtapadt hó, de lehet, órák múltán tán már nyoma sincs.

Változó változatlanság. Gyönyörködtet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése