2012. augusztus 8.

Fél lábbal a paradicsomban

Ez a cím legalább oly baljós, mint a "Hazafelé", de, ismervén a blog-szerzőt, s valamennyire önmagamat is, mondhatom, időnket mi mindketten derűs nyugalommal töltjük, hasznossá tenni igyekezvén minden feleslegesnek látszó percet is. Itt a földön. Én most éppen a paradicsomföldön. A méltányosságot csak hírből ismerő égiek a Tolna - Somogy régióból elspórolt esőt mind ide zúdították, buja ősrengeteggé varázsolva bármit, ami csak növekedni hajlamos. A sokféle alakú, formájú és ízű gyümölcsből idén négyféle kapott lehetőséget minálunk: A 'korall', ami korai, (ez most az augusztus közepét jelenti, néhány előfutárt leszámítva) ; a 'jubileum', magas törzsű, közepes, szép, gömbölyded termésű, ez kissé később érik, most éppen korán (?). A szemközti házfal hibáit takargatni volt hivatott a véletlen során pár éve előbújt lugasparadicsom, ami a járókelők figyelmét minden szezonban felkelti, kérik, s mi adjuk a magnak valót, (örömmel, hadd tegyem hozzá.) ; A negyedikről, hogy került a többi közé, fogalmam sincs. Magasra tör ez is, mint a lugasparadicsom, de apró, picike fürtök nyüzsögnek rajta. Meglehet, a lugaspariból kimenekült, a génkezelés kínjait levető kis 'atavistá'-val állunk szemben. Örülök a jövevénynek és ígérem, soha nem fogom desszertparadicsomnak szólítani.
Következzék a tárlat: Rákattintva megnőnek, sorba állnak a képek.

Korall. Így nem látszik, de jó férfiököl nagyságú.
Kép csapat paradicsom, közte édes-és paradicsoalakú paprika.
Jubileum
Ő az apró-pici piri-pari

Már ötödik éve ugyanitt, egy szem, véletlenül idepottyant magocskából. C'est la vie...

8 megjegyzés:

  1. Megnyugodtam, hogy talán be fognak érni a paradicsomjaim, nálam is úgy néz ki mint nálad, csak én július elején palántáltam őket.
    A típusukat pedig nem is ismerem. :)

    VálaszTörlés
  2. Én már eszem a miénket. Igaz, nem Magyarországon érik, hanem kínnyában. Merthogy csontszáraz a kertünk. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Feri, valamikor szeptember közepén hasítunk keresztül a kies tolnai lankákon, addig bírd ki, ha terem, és még akkor lesz, hozok egy nagy kosárral.

      Törlés
  3. Papus, a beérés biztos lenne, ha ezt a fülledt, párás időt most már felváltaná valami szárazabb. Némelyik már bebarnul, a levelek is meg-megpöndörödnek, nem jó jel.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép paradicsomkert! Mi locsolással tesszük a földet élhetővé, a paradicsomok lassan pirosodnak, a nagy tál salátára elég naponta, a maradékból szósznak való kerül a pincébe. A neveket én sem ismerem, lehet tanulni Tőled!

    VálaszTörlés
  5. Nálunk az esőt lassan csak hírből ismeri a nép...:(( Itt lenn Délen, tudod :)

    De a Te paradicsom-termésedhez gratulálok Miklós !!

    Üdv
    Valéria

    VálaszTörlés
  6. Szia, Georgia, mit szólsz, feltámadtam, hiányzott már ez a kisszámú, de annál kedvesebb társaság!
    Én többnyire saját magokból veteményezek, így nagyjából tudom, mi lesz belőle. :-)
    Ildikó holnap (is) visz be a kollégáknak, uborkát, paradicsomot, utóbbinak fantasztikus íze van a bóti-hoz képest. Nincs pincénk, pedig a szósz, amirő' szó'sz, nekünk is jól esne! :-))

    VálaszTörlés
  7. Valika, ez igazán kedves meglepi! Próbáltam megnyitni én is a Te Borostyán nevű itteni blogodat, de egyenlőre kéreti magát. :-) ...mint az eső, valahol Délen...

    VálaszTörlés