2011. április 25.

Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam, Juhar árnyékában. Nem bírom tartani, Itt fogok locsolni!

Szól a harang, gondoltam, én is fölnézek a templomhoz, innen a dombról épp rálátni. Eltűnődöm: szoktak-e templomok leltározni álló-és forgóeszközöket, régi, már leamortizálódott tárgyakat és eszmevilágot  rendszeres időközönként leselejtezni, hogy a perselypénz és egyéb anyagi javak tisztes könyveléséről szó se essék így, effektív feltámadások idusán. Szegény katolikus papok, még az is súlyos teherként nyomja vállukat, hogy bódult hívek "atyám" megszólításait kell kell viseljék, úgy, hogy  istenigazából, csakis önnön "eszköz-rendszerük" igénybevételével gyermeket nemzeniök bizony nem ildomos. Így jár mind, aki hagyja magát megcölibálni. Bizony, az alternatív megoldások takargatása ily módon részévé válik a mindennapi lelkipásztori tevékenységnek.
Hát, ez elég meleg.
Szombatig úgy tűnt, nemhogy szabad, kell is locsolni, amúgy is kissé lassú idén a feltámadás, vagy csak én lettem türelmetlenebb.
Mára ideért az égi áldás, "énekszó és dal köszöntse", bújnak elő kis csöppségeim, a kapor és a padlizsán, kikkel tavaly kudarc-sorozatot kellett átéljek.
A nyereség-orientált kiskorú hagyományőrzők sokszínű serege egy napig érezheti azt a kirekesztettséget, amit én érzek egész évben az alcsúti kisnapóleon "fátum-szerű, Pajabá álamelb'nök által mámma aláskríbolt alkotormány" miatt .  Nincs vendégjárás, taszítóan álságos, gügye páros rímek, föstött tojás és ötszázas, nagy túrót, kérj anyádtól, büdös kölök. Fogaggyunk, még a miatyánkot se nyomod eggyazegybe, de majd a katolikus iskolába' beléd verik, az hétszentség, hogy stílusos legyek.
Csend van, áhítatos - ez itt az én kis szabadtéri székesegyházam, ahol az orgona nem bömböl, csak illatozik, az épületet, de meg ám az afölötti boltozatot sem a Makovecz nevű nagyiparos szerkesztette előregyártott elemekből.
A madarak éneke, az erdő susogása a csendhez tartozik. És egye fene, a közeli reptér is, de csak a látvány miatt.

5 megjegyzés:

  1. Hát nekünk eső sem jutott, de orgonát se fotózok, mert te már megtetted. Viszont megpróbálok orgonabokrot telepíteni a hátsó udvarba. Neki is látok. Hogyan kell? Magról, vagy gyökereztessek vesszőt, vagy hogy? Mindjárt utánanézek...

    VálaszTörlés
  2. Két hónappal legalább előbb kellett volna, de ha találsz kis gyökeres oldalhajtást és levágod a vezérágat, még van esély. Tavaly szedret, málnát, epret ültettem ilyenkor, mind megfogott.

    VálaszTörlés
  3. Asztat tanultam hirtelenjében, hogy májusban bőven ráérek, és virágot nem hotott új, félfás hajtást kell metszeni egy darabka anyaágával együtt, és azt jó, nedves, homokkal kevert földben gyökereztetni, aztán ha gyökerezett, kiültetni.
    Szóval most valami szépséges orgonabokrot kell keresnem, azon pedig virágtalan, félfás hajtást.

    VálaszTörlés
  4. ...és locsolni, locsolni, mint az a képen is látható....

    VálaszTörlés
  5. Három napja tettem cserepekbe gyökereztetni a dupla, lila orgonáimat, és nem fonnyadtak meg a levelek, élnek, mint Marci Hevesen. Remélem, gyökeresednek is. A cserepek bőven vízben állnak.

    VálaszTörlés